Spanyol lapértesülések szerint vetélytársat kaphat az FC Barcelona a jövő nyár folyamán, ami a német középpályás Joshua Kimmich játékjogának megszerzését illeti…
(Photo by Adam Pretty/Getty Images)
Újabb világsztár leigazolásával erősítene a Manchester United a jövő nyár folyamán, hiszen a spanyol sajtó beszámolói szerint a Vörös Ördögök ezúttal Joshua Kimmich játékjogára pályáznak, így megnehezítve a szintén érdeklődő FC Barcelona dolgát.
Amíg az anyagi gondokkal küzdő katalán csapat pénztárca kímélő megoldásokkal csábítaná magához a német középpályást, addig a Manchester United nem sajnálna mélyen a zsebébe nyúlni, még annak a fényében sem, hogy Kimmich szerződése 2025 nyarán lejár a bajorok színeiben.
A Bayern München megbízható középpályása ebben a szezonban is kimagaslóan teljesít, hiszen 90%-os passzpontossága mellett a csapat védelmének is az egyik vezéralakjaként szerepel.
Joshua Kimmich jelenlegi piaci értéke 75 millió euró, azonban ebből az összegből jócskán le fognak faragni az érdeklődő klubok, a játékos lejáró félben lévő szerződését figyelembe véve.
fociclub