Iskolában nincs helye a politikának, a sportban úgy tűnik van.
Nem csak tele volt vele a sajtó, de az idén először kioszott hvg olvasók által megszavazott Abszurdum-díjat is megkapta, hogy a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falára Orbán Viktor bölcseleteit írták ki. Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, a gimnázium öregdiákja és a pacal magyar nagykövete nem hagyta veszni a feliratot, ugyanis legújabb posztja szertint a KIMBA falára került.
Az idézetek Orbán Viktor 2020-ban elmondott Összetartozás Emlékhelyének avatásán mondta, ezeket végül eltávolították, ugyanis az oktatási jogok ombudsmana vizsgálatot indított miután panasz kapott az ügyben az oktatási jogok biztosa.
Akkor a rezsibiztos is úgy gondolta, nincs helye pártpolitikának az iskolában, és el kell távolítani a feliratokat. A Németh Szilárd által vezetett Magyar Birkózók Szövetségéhez (MBSZ) tartozó Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) épületében azonban úgy tűnik van.
„Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! A VII. kerületi Fidelitas látogatása a KIMBA-n. Hajrá, KIMBA! Hajrá, Fidelitas!” – írta a bejegyzéshez Németh Szilárd.
HVG