37 év után Csernobil brutális titkáról rántották le a leplet egy műsorban?

37 év után Csernobil brutális titkáról rántották le a leplet egy műsorban?

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa az emberiség egyik legsúlyosabb balesete volt, amelynek messzemenő következményei lettek. A zóna még ma is le van zárva, és belépni tilos, persze túrákat azért szerveznek szakértők a környékre. Az atomerőműről nagyon sok szó esett az orosz-ukrán háború kapcsán is az elmúlt években, ám Csernobil és Pripjaty megítélését és történetét két nagyon új tévés produkció hozta közelebb a mai kor emberéhez.

Az HBO minisorozata, amely a pontozások alapján a világ egyik legjobb szériája lett. A sorozat a katasztrófával kezdődik, majd szépen lassan jutunk el a magyarázatig a részek legvégén, míg kiderül a szomorú igazság az atomkatasztrófáról. A másik alkotás pedig egy orosz film, a Netflixen debütáló 1986, amelyben egy hős tűzoltó szemszögéből láthatjuk a történéseket. A két film szinte antitézise egymásnak, így érdemes mindkettőt megtekinteni azoknak, akiket közelebbről is érdekel a katasztrófa jelenkori feldolgozása.

Ám most egy dokumentumfilm keretében mesélnek a Netflixen Csernobilról, amely megdöbbentően más megvilágításba helyez mindent.

Mint arról a Vice is beszámolt egy hosszabb cikkben, a Netflixre egy olyan dokumentumsorozat került fel, amelyben arra fókuszálnak a szerkesztők, hogy miért jelennek meg ismeretlenek (ufók), vagy legalábbis ismeretlen fények olyan helyeken, ahol nukleáris baleset történik. A sorozat arra tér ki, hogy beszámolók és tanúk szerint az ufók érdeklődnek az ilyen helyek és történetek felé.

De mégis mi gravitálja ide őket, és kik ők?

A filmben amúgy a Fukushima Daiichi erőmű balesetét is bemutatják, és megszólaltatnak olyanokat is, akik a helyszínen voltak. Sokan beszélnek egy láthatatlan erőről, aki megmentette őket a katasztrófa közepette. Amúgy a sorozat negyedik része foglalkozik behatóbban Csernobillal, a szakértők pedig azt állítják, hogy akkoriban segítség érkezett tehát ismeretlenektől, akik csökkentették a sugárzás szintjét.

Írta a Magyar Hírlap