A diótörő történetét E. T. A. Hoffmann írta meg 1816-ban Diótörő és Egérkirály címen, amelyet Berlinben adtak ki. A műben egy Marie nevű lány amiatt aggódik, hogy eltört a gyönyörű diótörő figurája, ezért éjszaka odamegy hozzá, ellenőrizni. Meglepetésére a figura életre kel, és kezdetét veszi az egerek és a játék katonák harca, amibe Marie és a Diótörő is belesodródik. Végül legyőzik az Egérkirályt, együtt elmennek a babák királyságába, ahol Marie szerelmet vall a Diótörőnek, aki ezek után életre kel.
Igazi happy end a vége a történetnek, de maga a regény hangulata már korántsem volt végig vidám. A történetben szereplő családot Stahlbaumnak hívták, ami acélfát jelent, és egyben magyarázat a család szigorú szabályaira, amit Marienek is követni kell. Ezek ellen lázad fel, amikor éjszaka a játékához megy, és lép be egy másik, szabadabb világba. Ez a világ azonban nemcsak móka és kacagás, gyakran ijesztő és komor. A francia író, Alexandre Dumas által írt, 1844-es változatban ezt a világot már sokkal békésebbnek tüntette fel, a Csajkovszkij által szerzett balett pedig még meseszerűbbé tette az egész darabot.
A balettben új nevet kapott a történetben szereplő család. A keményebb hangzású Stahlbaum helyett, ami acélfát jelent, Silberhausnak, azaz ezüstháznak hívják őket. Szintén fontos változtatás az eredeti műhöz képest, hogy Hoffmann történetében Marie végül a másik világot választotta a sajátja helyett. Egy olyan világot, ahol a képzeletének megfelelő döntéseket hozhat. Ellenben a feldolgozásokban a lány felébred az álomból a végén, és a saját családjával él tovább.
Talán ezeknek a változásoknak, na meg a fülbemászó zenének és gyönyörű díszleteknek is köszönhetően A diótörő balett formában hatalmas siker lett. Igaz, nem rögtön, csak néhány évtizeddel a bemutató után. Még az Egyesült Államokban is csupán a New York-i előadások után lett népszerű az 1950-es években. Azóta viszont töretlen a mű népszerűsége
Írta a Magyar Hírlap
