Megkapta új herendi F1-es trófeáját Verstappen

Megkapta új herendi F1-es trófeáját Verstappen

A Formula-1-es Magyar Nagydíj után az egyik legfőbb beszédtémát jelentette, hogy Lando Norris balul elsült pezsgőnyitása mozdulata miatt összetört Max Verstappen győzelmi trófeája, amelyet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. nagyjából féléves munkával készítettek el és 40 ezer euró körüli az értéke.

Hamar kiderült azonban, hogy a Red Bullnak és versenyzőjének nem kell nélkülöznie a hungaroringi díjat, ugyanis a Herendi felkészült az esetleges balesetekre, s már másnap megkezdték az újragyártását a győztes trófeának.

f1-herendi

Ma pedig, a Holland és Olasz Nagydíjak közötti kedden a porcelán trófea átadására is sor került, így a Zandvoortban rekordbeállítást végrehajtó Verstappen kézhez kapta az új díjat. Az átadásnál jelen volt Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, valamint az „incidens” kiváltója, Lando Norris is, sőt a képek tanúsága szerint a McLaren pilótája adta át a címvédőnek a trófeát. Norrisnak pedig tréfásan be is nyújtották a számlát az előző összetöréséért…

formula.hu