Autó: Bebizonyították, tényleg 1000+ kilométer a legújabb kínai villanyautó hatótávja

Autó: Bebizonyították, tényleg 1000+ kilométer a legújabb kínai villanyautó hatótávja

A Nio ET7 új csúcsmodelljével közel 1100 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.

A Nio 2021 végén mutatta be negyedik elektromos autóját, a Tesla Model S ligájában focizó ET7-et, mely azzal az ígérettel debütált, hogy a hatótávja el fogja érni az 1000 kilométert.

Az egy ideje már Európában is forgalmazott, 69 900 eurós (26,5 millió forint) alapárú modell most a gyakorlatban is bebizonyította, hogy igen komoly hatótávra képes.

Az alapító cégvezér bepattant egy 150 kWh kapacitású újfajta SSB (Semi-Solid state Battery) akkumulátorral szerelt ET7-be és töltés nélkül levezetett 1044 kilométert úgy, hogy még 3 százaléknyi töltöttség maradt a telepben.

5,1 méteres elektromos szedán

© Nio

A 14 órás túra során nem haladtak többel 90 km/h-nál, az átlagsebesség 83,9 km/h-ra jött ki.

Az új generációs akkumulátor 575 kilogrammot nyom a mérlegen, vagyis csak 20 kilogrammal nehezebb, mint a 100 kWh kapacitású és megegyező méretű eddigi csúcsaksi.

Az ET7 jelenleg 75 és 100 kWh-s teleppel kapható, a 150 kWh-s új akkumulátor sorozatgyártása az ígéretek szerint áprilisban kezdődik meg.

Nem kevés üröm az örömben, hogy az SSB aksi igen drága lesz, körülbelül annyiba kerül majd, mint egy 75 kWh kapacitású Nio ET5 villanyautó. Utóbbi a kínai piacon átszámítva mintegy 14,5 millió forintba kerül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG