Valterék tizenegyedikek, fél másodperc döntött a nyitányon

Valterék tizenegyedikek, fél másodperc döntött a nyitányon

A Jumbo-Visma Valter Attilával 11. lett a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny nyitányát jelentő barcelonai csapatidőfutamon, amelyen a dsm-firmenich diadalmaskodott, fél másodperccel megelőzve a Movistart.

Valter

A csapatok közül az elmúlt napokban – a közösségi média tanúsága szerint – többen a Forma-1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó barcelonai autóversenypályán gyakorolták a versenynaptárban csak ritkán helyet kapó csapatidőfutamot. A 14,8 kilométeres távnak négyperces különbséggel vágtak neki az olimpiai kikötőből a sorok, a technikás, 18 darab 90 fokos kanyart tartalmazó útvonal érintette a katalán főváros több emblematikus helyszínét, eltekertek például a Sagrada Familia bazilika előtt is.

A Jumbo-Visma nyolc versenyzőjéből négy, köztük Valter Attila is tagja volt tíz nappal korábban a burgosi körverseny csapatidőfutamát megnyerő sornak. A nagy esélyesek közül a háromszoros győztes, idén a Giro d’Italián diadalmaskodó szlovén Primoz Roglicot és a Tour de France legutóbbi két kiírásának bajnokát, a dán Jonas Vingegaard-t soraiban tudó holland csapat röviddel 20 óra után, már sötétben kezdte meg az etapot, utána még három istálló rajtolt el, utolsóként a Soudal – Quick-Step a címvédő és friss időfutam-világbajnok belga Remco Evenepoellal.

Az egyre fokozódó eső miatt nedves, csúszós aszfalton óvatosan tempóztak a sorok, az Arkéa Samsicból a cél előtti utolsó kanyarkombinációban kerültek földre versenyzők, az Alpecin-Deceunincket két esés szedte darabokra, az Ineos Grenadiersnél pedig korán esett és megsérült a belga Laurens De Plus, míg a Jayco-AlUlából a hajrában a tavalyi Tour de Hongrie-n győztes ír Edward Dunbar került földre.

A másodikként elrajtolt dsm-firmenich jó időt és 50,743 kilométer/órás átlagot tekerve diadalmaskodott, a piros trikót az elsőként beérkező, U23-as időfutam-világbajnok Lorenzo Milesi veheti fel, az utolsók között elinduló Movistar már sötétben mindössze 55 századmásodperccel maradt le az első helyről. Valterék – a szakasz utáni nyilatkozatok alapján megosztó körülmények között – a biztonságra törekedve, 32 másodperces hátránnyal a 11. helyen értek be. Az összetett esélyesek csapatai közül az Ineos Grenadiers 20, az UAE 37, míg a Soudal – Quick-Step 6 másodpercet kapott.

„Majdnem teljesen sötétben versenyeztünk, az utcai lámpákat még nem kapcsolták fel. Alig láttunk valamit és mi még nem is az utolsó csapat voltunk. Ömlött az eső, nem erre számítottunk, nagyon jól bejártuk a pályát, nagyon jó tervünk volt” – értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Valter Attila, aki elárulta: egy defekt miatt sok időt vesztettek. – „E nélkül nagyon az elejében lettünk volna, a csapatnak mindig ez a célja, de elégedettek lehetünk azzal, hogy sikerült minimalizálni a hátrányt.”

Mint mondta, tudomása szerint szavazás van a csapatok között a szakasz neutralizálásáról, mivel az utolsóknak már vaksötétben kellett teljesíteniük a távot.

„Nem lehet maximumot nyújtani egy vizes kanyarban úgy, hogy nem is látod a kanyart, nem elég az, hogy vizes. Érdekes volt, szerintem jól csináltuk, jól versenyeztünk.”

Kiemelte: önmagában nem az esővel volt a gond, hanem azzal, hogy a kései rajt és a sötét esőfelhők miatt a városban már nem lehetett látni.

„Mi nem estünk el, volt egy defektünk, megoldottuk, nem mi lennénk az a csapat, ami kezdeményezi, hogy töröljék el az időt, mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – fejtette ki, hozzátéve: ő korábbra tette volna a rajtot, ugyanakkor utólag könnyű okosnak lenni.

Előre tekintve elmondta: amennyiben vasárnap is esni fog, az veszélyessé teheti a meredek emelkedőket és lejtőket, csapatával szeretnék megúszni az első néhány napot.

1. szakasz, Barcelona, 14,8 km, csapatidőfutam:
1. dsm-firmenich 17:30 perc
2. Movistar 0.55 másodperc hátrány
3. EF Education-EasyPost 6 mp h.
…11. Jumbo-Visma (VALTER ATTILA) 32 mp h.

    Vasárnap a Mataró és Barcelona közötti 182 kilométeres táv megtétele vár a mezőnyre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.

(MTI)

Valter Attila első Vueltáján állhat rajthoz

Post Views: 2

JochaPress