A hagyomány előtt nem ismeretlen a magyar őstörténet: egyik legnagyobb kulturális kincsünk, a Gesta Hungarorum, amely könyvet minden valószínűség szerint Kézai Simon és Anonymus (némileg ironikus módon, a latin szó „névtelen”-t jelent latinul, nyilván nem valós név).pontosan leírja a magyarok történetét, méghozzá meglehetősen régről eredeztetve: a Bibliában is szerepló Nimród királytól eredeztetve, a legendás hun uralkodót, Attilát is a magyar királyok sorában tudva.
A 19. századi a magyar köznép, és a nemesség körében is evidencia volt a hun származás tudat – és nagyon úgy tűnik, hogy a minket körülvevő népek körében is: az egész világ vagy valamilyen Hun- előtagú szóval, vagy pedig a „magyar” szóval hivatkozik ránk (kínaiul egyenesen a hun jelentésű „hsziun” szó van országunk nevében), ahogy azt a csodaszarvas legendájában Hunor és Magor története is elmeséli.
A 19. században alakult ki a finnugor nyelvrokonság elmélete, és a kutatók a nyelvi rokonságot a genetikai rokonsággal is összefüggésbe hozták, és később ez az elmélet nyert tudományos elfogadottságot, így a magyarság rokonai a finnek, szamojédek, manysik lettek az akadémiai állásfoglalások szerint.
Most az ország legtöbb hallgatót foglalkoztató bölcsészkarán, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarán hoztak nyilvánosságra egy kardot, amely alapján kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a honfoglaló magyarok tudhattak a Selyemútról, és használták a kereskedők szolgáltatásait, mivel olyan halpikkelyből készült bevonata van a markolatának, amelyeket csak a Kárpát-medencétől jóval távolabb lehet halászni.
Selyemből készült kaftánt és csizmát is ástak ki Derecskénél, amely minden valószínűség szerint a Kaukázus térségéből származhatott, ahol a legjelentősebb IX. századi interkontinentális kereskedőútvonal áthaladt.
Érdekes összefüggés, hogy a hunok bizonyítottan nagy számban éltek egykor Indiában (az úgynevezett heftaliták), és egy másik honfoglalás korából talált kard markolata rájabőr bevonatú, egy olyan fajból, amely az Indiai-óceánban él. A hunok Indiai jelenlétével kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk Aradi Éva munkásságát, aki diplomata feleségként élt Bombayben az 1980-as években, és azóta indológus lett, könyvet is írt a témáról – könyvtárnyi irodalom maradt fenn a hunokról Indiában.
Írta a Magyar Hírlap
