Törökországba szerződhet a magyar hátvéd – sajtóhír

Törökországba szerződhet a magyar hátvéd – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint a Zalaegerszeg magyar válogatott kerettag hátvédje külföldön készül folytatni pályafutását…

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Zalaegerszeg hátvédje, Mocsi Attila a török élvonalbeli Rizespor csapatához szerződik. A lap szerint a játékos már csütörtökön elutazik az új klubjához, mivel a törökök azt szeretnék, hogy a hétvégi bajnokin pályára lépjen.

A forrás úgy tudja, hogy a zalai klub elsőre még nem fogadta el az ajánlatot, de a második, módosított ajánlatot követően már meg tudtak egyezni felek és a válogatott kerettag védő klubváltását nyélbe ütötték, hamarosan áteshet az orvosi vizsgálatokon is.

Török lapértesülések szerint Mocsi 750 ezer eurós átigazolási díj körüli összeg ellenében igazolhat át.

A 23 éves felvidéki származású hátvéd a védő tavaly januárban szerződött az NB II-es Haladástól a ZTE-hez, de az NB I-ben még a Videotonban mutatkozott be 2018-ban, előtte Győrben nevelkedett. Mocsi az előző szezonban 30 bajnokin lépett pályára,

fociclub