Vállalkozás: Braille-írásos építőkockákat dob piacra a Lego

Vállalkozás: Braille-írásos építőkockákat dob piacra a Lego

Egyelőre öt nyelven, összesen 14 országban lesz elérhető a játék.

Szeptemberben kerülnek a boltokba az első olyan Lego építőkocka-készletek, amelyeken a Braille-ábécé betűi és számai lesznek dombornyomással olvashatók, alatta pedig a latin karakterek is szerepelnek majd – írja a Guardian. A játékot vakok és látássérültek érdekképviseletével foglalkozó szervezetekkel együttműködve fejlesztette ki a dán cég, 2020 óta pedig bizonyos országokban ingyenesen elérhető oktatási intézmények számára.

A látássérült gyermekek számára megalkotott játék célja, hogy közös játékélményt biztosítson a vak és látó testvérek számára, a vállalat pedig kiemelt szempontnak tartja azt is, hogy termékei minél több ember számára elérhetők legyenek. Bár a technológia fejlődésével egyes vélemények szerint elavulttá vált a Braille-írás, szakmai szervezetek szerint azok, akik gyerekkorban megtanulják az ábécét, általánosságban jobb szövegértési és -alkotási készségekkel rendelkeznek majd, jobban teljesítenek az iskolában és magasabb végzettséget szereznek meg, ami által a munkaerőpiacon is jobb esélyekkel indulnak.

Egy, a Guardiannek nyilatkozó család szerint – ahol az egyik gyerek másfél éves korában vesztette el látását – a Lego segített nekik abban, hogy a családon belüli kommunikáció is egyszerűbbé váljon, és a két kisgyerek ne érezze közös játék közben azt, hogy különböznek.

A 287 darabos, öt színű kockából álló készlet elsőként angol és francia nyelven lesz elérhető összesen tizenegy országban, például az Egyesült Királyságban, Kanadában, Belgiumban és Írországban, jövőre pedig a spanyol, német és olasz verziót is kiadja a Lego.

* * *
Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG