Ezek a fiatalok a karrierjüket is úgy kezdik meg, hogy már komoly mentális problémákkal küzdenek.
Az egyetem olyan stresszt okozhat a folyamatos teljesítménykényszerben lévő hallgatók számára, mint egy munkahely. Épp ezért, súlyos probléma a hallgatók kiégése, amit Magyarországon az egyetemisták harmadát érinti.
„Kutatások szerint a felnőttekhez hasonlóan a hallgatók 15-22 százalékát veszélyezteti a kiégés világszerte, egy 2019-es hazai vizsgálat szerint pedig a kiégés előfordulásának gyakorisága a felsőoktatási hallgatók körében már 31,5 százalék.
Vagyis a hallgatók közel egyharmada már a munkaerőpiacra lépés pillanatában komoly pszichológiai problémákkal küzd”
– nyilatkozta az Eduline-nak az ELTE Mentális Jóllét és Alkalmazott Egészségpszichológia a Felsőoktatásban Kutatócsoportjának vezetője.
Karner Orsolya arról is beszélt, hogy egy 2021-es kutatás amelyet az ország 47 egyemére járó hallgatók mentális egészségét vizsgálta, arra jutott, hogy az a hallgató, aki 30 óránál többet dolgozik, kisebb eséllyel ég ki, mint a kevesebbet dolgozó társai.
A teljes cikket, amelyben arról is szó eski, hogy mi segíthet azoknak, akik felfedezik magukon a kiégé tüneteit, az Eduline-on lehet elolvasni:
HVG