Autó: Bajnok lett a japán autóversenyző, aki a célvonalig tolta az autóját – videó

Autó: Bajnok lett a japán autóversenyző, aki a célvonalig tolta az autóját – videó

Komoly rajongótábort szerezhet magának egy japán autóversenyző, miután a célvonalig tolta a BMW M4 GT4-esét, amelyből kifogyott az üzemanyag.

Manabu „Max” Orido az első helyen autózott a hétvégi, ázsiai GT4-es versenysorozat japán futamán, ám az utolsó kör utolsó kanyarja után, hirtelen lassulni kezdett a kocsija. A kommentátorok még azt is felvetették, hogy csak a boxutcai személyzettel viccel, vagy közel engedi magához a második autót, mielőtt nyerne. Hamar kiderült, hogy másról van szó, miután a korábban második autó elhúzott mellette.

A csapat tagjainak az arcán látszik a döbbenet, a versenyző viszont úgy döntött, ahelyett, hogy feladná, kiszállt a kocsiból és elkezdte tolni az autóját.

[embedded content]

A futamot végül hatodikként be is fejezte – csapattársával együtt – és mivel volt még egy másik futam is, kaptak még egy esélyt. A következő futamot megnyerték, amivel összesítésben bajnokok is lettek a japán GT-4-es osztályban. Minden jó, ha a vége jó – tulajdonképp egy tökéletes hétvégét futottak.

A Drive oldal, amely az esetről írt, megemlíti azt is, hogy Orido díszes társaságba került tettével, mert a Formula-1 híres bajnoka, Jack Brabham is hasonlóan fejezett be egy futamot. 1959-ben Sebringben szintén így ért célba, miután kifogyott az üzemanyag a Cooper T51-eséből. Negyedik lett, ezzel megszerezte három világbajnoki címéből az elsőt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG