Itthon: Ungár Péter: Az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti a Momentum tiltakozása Erdogan fogadása ellen

Itthon: Ungár Péter: Az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti a Momentum tiltakozása Erdogan fogadása ellen

Az LMP társelnöke úgy látja, Törökország fontos ország, a vele való kapcsolat fenntartása erősíti Magyarország helyzetét a NATO-ban.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szégyennek nevezte a Váralagút fölé kifeszített molinón a Momentum Mozgalom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök éppen augusztus 20-án fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt. A párt a közösségi oldalán azt írta: Szent István ezer évvel ezelőtt a Nyugat mellett döntött, Orbán pedig „dörgölőzhet keleti diktátorokhoz, hazánk helye akkor is az európai közösségben és értékrendszerben van – és lesz is”. Azt is megjegyezték, hogy Magyarország 150 évig küzdött a török elnyomás ellen.

Ungár Péter, az LMP társelnöke hétfőn reagált Erdogan látogatására és a Momentum akciójára. Mint írta, pártja álláspontja egyértelmű évek óta, e szerint Magyarország nemzeti érdeke az, hogy jó szövetségesi viszonya legyen a nyugati országokkal, ugyanis minél erősebb és egységesebb szövetség az EU és a NATO, annál erősebb Magyarország. Megjegyezte azt is, hogy sokszor kritizálták a kormányt az ezzel ellentétes lépesei miatt, legutóbba finn NATO-csatlakozásnál tanúsított „teljesen értelmetlen és semmilyen tényleges előnnyel nem járó időhúzást”.

Mégis, az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti.

Viccesen megjegyezhetném, javaslom, hogy ne legyenek elnöki szintű találkozók Olaszországgal Isonzó miatt, de ennél szomorúbb a helyzet.”

Szerinte a többi ellenzéki párt által megfogalmazott kritikák, amelyek szerint az elnök olyan emberjogi helyzetet teremtett Törökországban, amely miatt nem szabadna fogadni, érthetőbb álláspont, ám „teljesen figyelmen kívül hagyja azt, ahogy a világ működik”.

Megjegyezte azt is: „nem baj, ha valakik a nyugatot másolják, csak akkor nem ártana a nyugati híreket elolvasni”, ugyanis Erdogant a szociáldemokrata-zöld-liberális kormányt vezető német kancellár is fogadni fogja.

Magyarország jobb ellenzéket érdemel, a kétláb jó négyláb rossz kinyilatkoztatások senkinek sem segítenek”

– tette hozzá Ungár Péter.

HVG