Katona-botrány: megvan, kikkel vitetik el a balhét a Gyurcsány-párt kedvezményes jegyei miatt

Katona-botrány: megvan, kikkel vitetik el a balhét a Gyurcsány-párt kedvezményes jegyei miatt

A DK üzenete szerint egy különleges lehetőséggel kívánják meghálálni a címzetteknek, hogy ők is a közösség tagjai. Gyurcsány Ferenc pártjának tagjai november végéig 20–30 százalékkal vehetnek olcsóbban jegyeket a Katona előadásaira.

„És egyelőre csak remélni tudom, hogy nem a takarítónő viszi majd el a balhét” – írta szerdán az ügy kapcsán Baranyi Krisztina.

A színház csütörtök reggeli Facebook-posztjában utalt a történtekre.

„A történteket magunk is elhibázottnak gondoljuk, ezért az események hatására a színházban átfogó vizsgálat indult, és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtettük. Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettünk, egy vezető beosztású dolgozónk pedig elhagyja a színházat” – írták.

Máté Gábor igazgató azonban egyelőre nem mondott le.

Írta a Magyar Hírlap