A GVH előírása alapján globálisan javíthat a kommunikációján a TikTok

A GVH előírása alapján globálisan javíthat a kommunikációján a TikTok

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 10:50

A TikTok egy széles körben elérhető videómegosztó közösségi hálózati szolgáltatás, melynek Magyarországon is jelentős számú felhasználója van, beleértve gyermekeket is. A GVH 2020-ban azért indított vizsgálatot a szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsítette, hogy a globális vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról – így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.

A GVH eljárása kötelezettségvállalással zárult, amelyre – anélkül, hogy a versenyhatóság jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – a hazai szolgáltatásban érintett vállalkozás, a TikTok Technology Ltd. önkéntes vállalásai alapján nyílik lehetőség.

A GVH Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalás révén olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek még a folyamatosan változó kommunikációs tartalom, szerződéses feltételek, működési jellemzők és jogszabályi környezet esetén is közvetlenebbül biztosítják, hogy a TikTok kommunikációja javuljon, illetve a TikTok jellemzőit a magyar fogyasztók valóban megismerjék, és így tudatosabb fogyasztói döntéseket hozzanak a szolgáltatással kapcsolatban – ismertette a GVH.

Kiemelték: a nemzeti versenyhatóságnál most zárult ügynek egyértelműen globális kihatása is lesz, melyet világszerte érzékelnek majd a felhasználók. Különösen igaz ez a GVH eljárásának eredményeként tett vállalás első fontos pontjára, melynek értelmében a TikTok világszerte létrehoz egy központosított online adatvédelmi központot. A megoldás szolgáltatásai és tartalma magyar nyelven is elérhető lesz. Az online platformot működtető cég továbbá kerekasztal-beszélgetéseket szervez magyarországi civil szervezetek és egyéni szakértők számára a TikTok tevékenységének bemutatása céljából, illetve a kiskorúak biztonságával kapcsolatos helyi aggályok megismerése érdekében.

A kötelezettségvállalás pontos és időszerű végrehajtását a GVH utóvizsgálatban, szigorú eljárási keretek között ellenőrzi majd, illetve a kötelezettségvállalás nem mentesíti a TikTokot egyéb jogszabályoknak való megfelelés alól – hangsúlyozta a versenyhatóság.

A GVH közleményében emlékeztet arra is, hogy az utóbbi években nagy figyelmet fordít családok, gyermekek, betegek és idősek védelmére, ennek megfelelően a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára.

A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve néhány hónapja eljárást indított a Microsofttal szemben, amiért valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól.

Aktív fellépéseinek köszönhetően a magyar versenyhatóság tavasszal tagságot nyert az úgynevezett magas szintű nemzetközi munkacsoportban is, amely az Európai Bizottságot segíti a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) betartatásában. „A tagság lehetőséget ad arra, hogy a GVH szakemberei bátran kiálljanak a keresztény és magyar értékek mellett, és alakítsák az európai joggyakorlatot” – írta a GVH.

Írta a Magyar Hírlap