Itthon: Soron kívül kapott vízumot, mégis ott lehet a budapesti atlétikai vb-n az indiai gerelyhajító

Itthon: Soron kívül kapott vízumot, mégis ott lehet a budapesti atlétikai vb-n az indiai gerelyhajító

Kisor Dzsena az indiai külügyminiszter közbenjárására kaphatta meg a vízumot.

Megkapta a Magyarországra való beutazáshoz szükséges schengeni vízumot, így mégis indulhat a budapesti atlétikai világbajnokságon az indiai gerelyhajító, Kisor Dzsena – adta hírül a Hindustan Times.

Ahogy korábban helyi sajtóértesülések és sportszövetségi közlések nyomán beszámoltunk róla, két ghánai sportoló mellett az ő indulása is veszélyben került vízumproblémák miatt. Ügyéről akkor azt írta az indiai szövetség, hogy a magyar nagykövetség „ismeretlen okokból” vonta vissza a korábban egy hónapra kiadott schengeni vízumát. A hvg.hu később a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól megtudta, hogy Kisor Dzsena számára – a kérelmének megfelelően – augusztus 5-től 28-ig érvényes vízumot állított ki Magyarország Újdelhi Nagykövetsége, „ezt követően azonban a sportoló nem utazott el, így az eredeti vízumügyben megadott utazási feltételek nem teljesültek, ezért a képviselet jogszerűen megsemmisítette a vízumát.” A tárca egyben megerősítette az indiai atlétikai szövetség közlését is, amely szerint a gerelyhajító péntekre soron kívüli időpontot kapott a nagykövetségen egy új vízum elindítására.

A Hindustan Times beszámolója szerint Kisor Dzsena ügye azután gyorsult fel, hogy Tokió olimpiai bajnoka és tavalyi vb-második gerelyhajító Niradzs Csopra csütörtökön az indiai külügyminiszterhez fordult arra kérve: segítsen megoldani honfitársa ügyét. „Hallottam, hogy gond van Kisor Dzsena vízumával, amely miatt nem indulhat a magyarországi világbajnokságon. Remélem, hogy a hatóságok megtalálják a megoldást, hiszen ez a karrierje egyik legnagyobb pillanata. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik” – írta.

A lapnak az Indiai Atlétikai Szövetség (AFI) egyik illetékese is megerősítette, hogy a péntek délelőtti ügyintézés sikeres volt, és Kisor Dzsena már meg is kapta a schengeni vízumot, amellyel beutazhat Magyarországra.

Dzsena 84,38 méteres egyéni csúcsával megnyerte a július végi Srí Lanka-i országos bajnokságot, amely a tizedik legjobb eredmény idén a mezőnyben. A világranglistán a 33. helyen áll.

HVG