Tíz nappal nagy sikere után hunyt el a 22 éves japán motorversenyző

Tíz nappal nagy sikere után hunyt el a 22 éves japán motorversenyző

Az Ázsia-bajnokság Superbike kategóriájában pontverseny második helyén álló Haruki Noguchi az indonéz Mandalikában tartott vasárnapi második futam negyedik körében, a 10-es kanyarban esett el és szenvedett súlyos fejsérülést – szóban forgó versenyt megállították és törölték.

A 22 éves japán motorost az orvosi központba, majd kórházba szállították, de háromnapos küzdelmet követően, szerdán belehalt a sérülésbe.

A tehetséges motoros csupán tíz nappal korábban vett részt Japán legnagyobb presztízsű motorversenyén, a nyolcórás suzukai futamon az SDG Honda versenyzőjeként, amelynek triójában sérülés miatt kapott helyet. Noguchi, Teppei Nagoe és Naomichi Uramoto triója harmadik helyen ért célba, majd egy kizárás után a második pozícióba léptek előre.

Noguchi az alacsonyabb szériákban is kiemelkedő eredményeket ért el: 2017-ben az Asia Talent Cup második helyén végzett az azóta Moto3-as futamgyőztes Deniz Öncü mögött, 2019-ben harmadikként zárta a Red Bull Rookies Cupot, csupán néhány pontra a későbbi Moto3-as világbajnok Pedro Acostától. Nemzetközi szereplés helyett hazájában és Ázsiában folytatta: a japán bajnokságban Superstock 600-as címet nyert 2021-ben, 2022-ben pedig ezüstérmes lett a Superbike 1000-ben.

Az elhunyt versenyző családja közleményt adott ki: „Haruki ötéves korában kezdett motorozni, sok izgalmat és örömet okozott számunkra. Hálánkat szeretnénk kifejezni a sok barát, csapat és mindenki más irányában, aki támogatta Harukit.”

Nyugodjék békében!

formula.hu