Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy felelőtlenség lenne, ha most arra kényszerítenék az ország lakóit, hogy a választással foglalkozzanak. Hangsúlyozta, hogy most sok más dolog van, ahová a pénz- és egyéb forrásokat kell irányítani – írta a zakon.kz.
„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy háborús időket élünk, amikor rengeteg a kihívás, és ezért felelőtlen dolog lenne a választásokkal sokkolni a társadalmat” – mondta Zelenszkij a nemzetéhez intézett beszédében.
Szerinte az országának most egységben kell dolgoznia.
Korábban az ukrajnai elnökválasztás időpontját már megnevezte Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő. Elmondása szerint Zelenszkij jóváhagyta a döntést, hogy az elnökválasztást 2024. március 31-én tartsák meg.
Egyes beszámolók szerint az elnökválasztást Ukrajnában 2024 márciusában kellene megtartani. Azonban, mint ahogy azt jól tudjuk, az ukrán alkotmány szerint a választásokat tilos megtartani háborús helyzetben.
Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter a maga részéről elmondta, hogy Zelenszkij még mérlegeli az elnökválasztás 2024 tavaszán történő megtartásának előnyeit és hátrányait.
Írta a Magyar Hírlap