– A könyv alcímével, a „Ludus amoris” kifejezéssel mire kívánt utalni?
– Ez egy keresztény misztikus fogalom, azt jelenti, hogy Isten játszik, és a világ a játékos örömből jött létre. Ugyanezt találjuk a hindu Védákban is. Az isteni játék részesei vagyunk, és bennünk él Isten, akkor pedig játsszunk tovább. A játék mindig örömteli és önfeledt.
Szállni, nem elmerülni
– Ezt nem mindig tudjuk így értékelni, egyfajta látásmódsegédlet a könyv?
– Az egy másik dolog, hogy általában nem így látják az emberek. Ezért sem lehet örömöt adni, csak el lehet távolítani a lélekről azokat a beomlott drótakadályokat, amik miatt másként látja. Az alapvető életöröm egy belső élménye minden embernek. A magyar nyelv nagyon gyönyörű, nem azt mondja, hogy magamba merülök, hanem magamba szállok. És mekkora különbség, hogy szállok, vagy elmerülök!
A méltán közkedvelt szerző élete legnehezebb pillanataiból is az örömtelit őrizte meg
Fotó: MH/Török Péter
– Ezt a játékosságot gyermekkora óta hordozza magában, vagy kellettek a személyes tragédiák, mint 1956, ami örökre nyomot hagyott az életében, és ezek segítették a játék jelentőségének a felfedezését?
– Benne van az is, de az, hogy bennem kifejezetten egy boldogságtörténetként él a játék. Persze, 1956 is mély nyomot hagyott, de nem csak az, hanem a II. világháború is, ahol egyszerre voltak a németek és az oroszok. Ezt úgy dolgozta fel a lelkem, hogy amire emlékszem, az mindig vidám volt és örömteli. Ha nem tudsz szeretni, akkor nagy a baj, nagyon magunkra engedjük a világot, elkezdünk félni, szorongani, majd irigykedni és féltékenykedni, de felsorolhatnám az összes főbűnt. Nagy bajom ez a világgal, mert sok unokám van.
A Teremtő örömet szerez
– Mennyi a sok?
– Hét, de már dédunokáim is vannak.
– Az nagy boldogság lehet.
– Az is, de már a fogantatásuk az, mert az ember nem gyereket csinál, hanem szeretkezik, ami mérhetetlen örömmel jár, és nemcsak az embernél, hanem a növényeknél, sőt még a molekuláknál is. Az állatok násztánca mutatja jól, hogy a boldogság és a játék mennyire összefügg. Ha a Teremtő azt akarja, hogy a lényei is teremtsenek utódokat, akkor örömet szerez nekik. Az öröm vonzása, ami teremteni tud. Ezt megélem, nem csupán, amikor gyerekeket nemzek, hanem írás közben is, ezért hallatlan öröm számomra az írás, csak örömből tudok írni.
Az elhivatott színészjelölt íróként játszott tovább
– Honnan származik ez a mérhetetlen mennyiségű öröm, hiszen az élete, ahogy már utalt rá, nem volt mindig diadalmenet.
– Induljunk ki onnan, hogy ötvenhatban lelőttek, és onnan kezdve sánta vagyok, ezért pedig nem lehettem színész. Nagyon szerettem volna az lenni, jó is lettem volna, nagyon jó színész lehettem volna, minden ambícióm abba az irányba terelt. Már ott voltam a Madách Színházban. Akkor még, mint segédrendező, de az ösztökélt, hogy előbb, utóbb játsszak. A sors ezt megakadályozta, és azt mondtam, hogy ha ilyen lábbal nem lehetek színész, akkor írni fogok. Nem akartam író lenni, ilyen elhivatottság nem volt bennem, egyszerűen játszani akartam. Színjáték helyett leélhettem az életemet a Madách Színházban. Ötvenhat óta tag vagyok, ami egy hihetetlen történet. Rengeteg csodálatos elmével találkoztam, és ők játszották el a darabjaim. Volt egy darab, amit Aczélék betiltottak, és amelyben a Pécsi Sándor, a Béres Ilona, a Garas Dezső, a Zenthe Ferenc, a Békés Itala egyszerre voltak a színpadon. Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári, ők mind beléptek az álmaimba, és helyettem eljátszották a látomásaim.
– A két korábbi könyve az olvasóit abban segítette, hogy jobban tudjanak szeretni, az örömpillanatokat mélyebben átélni, maguk is kezdeményezők legyenek. Aki ezt a könyvet elolvassa, játékosabb lesz?
– Ha jól olvassa és felszabadul tőle, kellően átéli, amit a könyv sugall, hogy élni azt jelenti, amikor a személyiség, akit játszom, akit úgy hívnak, hogy Müller Péter, az az életemnek egy szerepe. Azt játszom, hogy Müller Péter vagyok, de nem megjátszom magam, hanem felvállalom, mert ez a személyiségem, a szerepem. Így köszönön vissza a híres Shakespeare-i mondás, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”, amit nem a színpadra értett ő, hanem az életre. Benne van a hét kor, amit végig kell élni. Most éppen az öregséget élem, amely egy szerep. Ahogy a magyar kifejezi: szín-pad, meg színre lép, az arról szól, hogy felszínre jön a valóság. Az isteni játék, a divine play, ami felbukkan, és nekem olyan mázlim volt, hogy a szakmám is ez, egy szín-házban tudtam leélni az életemet.
„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, akkor nem mehettek be a mennyek országába”
– A színház hozta elő az általunk ismert Müller Pétert?
– Valahogy így. Bejött a színházba egy dúlt férfi, úgy hívták, hogy Bessenyei Ferenc, akit éppen akkor büntettek meg, mert rossz helyen parkolt, leült a tükre elé, elővette a sötétbarna festéket, elkezdte csapkodni az arcát, és perceken belül a zaklatott Besenyei Ferenc helyett egy Othello nézett vissza a tükörből, aki aztán később ott zokogott a saját kezével megfojtott szerelmének a holttestén. Ez az élet, és ezt így kellene élni. Játsszuk el azt, akik tényleg vagyunk, de játékból és örömből, mert abban a pillanatban, hogy rögeszméssé válik valaki, az egoja eluralja, és jönnek a félelmek, a szorongások, a mások megvetése. Másként mondhatnám úgy is, ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, akkor nem mehettek be a mennyek országába.
– Elég nagy tétje van a játéknak!
– Az amtőrt az különbözteti meg a profitól, hogy tisztában van a játékban betöltött szerepével, és nem veszti el a fejét a játék közben. Mindig van egy figyelő szem, aki fentről figyel a játék közben. Egyszerre kell önfeledtnek és önkontroláltnak lenni. Ahogy beszélgetünk, hallom, hogy mit mond a Müller Péter.
Müller Péter még további meglepetéseket tartogat hűséges „játszótársainak”
Fotó: MH/Török Péter
– Hogy sikerült a könyvbemutató?
– Gyönyörű volt. Koranyáron Szatmárnémetiben tartottuk, és egész Erdélyből jöttek, nemhogy a csillárokon lógtak, még az ablakok előtt is próbálták elkapni a bent elhangzó szavakat. Feledhetetlen esemény volt. Januárban Bécsben a Mozarthausban lesz egy másik bemutató.
– Közben pedig újabb könyv is készül?
– Volt már, hogy kijelentettem, valószínűleg nem írok több könyvet, de amíg kedvem van játszani, írok. Nem az olvasóimnak, hanem a játszótársaimnak. Játszani csak együtt lehet. Van egy témám, amit, ha a Jóisten engedi, lehet, hogy megírok. Ez egy tragikomédia, amivel már jól haladok.
Írta a Magyar Hírlap
