Varga Mihály: Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa

Varga Mihály: Az adóátalakítás a gazdaságfehérítés kulcsa

MH/MTI
2023. november 21. kedd. 19:59
Frissítve: 2023. november 21. 20:20

Varga Mihály hangsúlyozta, a 2010 utáni eredmények bizonyítják, hogy az adóteher csökkenthető, ha a közterhek megkerülését sikerül visszaszorítani. A magyarországi adórendszer átalakítását a versenyképesség javítása indokolta, és a kormány arra törekedett, hogy a munkavállalók terhei a családi adókedvezmények fenntartása mellett éppúgy mérséklődjenek, mint a munkahelyeket teremtő tőke adózása – fejtette ki.

A miniszter elmondása szerint a többletbevétel a fogyasztási típusú adóknak köszönhető, legfontosabb eszközei pedig az online pénztárgépek és az online számlarendszer, továbbá az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) és a POS-terminálok. Utóbbiakra a tárcavezető szerint nem a készpénzfizetés visszaszorítása miatt van szükség, mindenkinek az egyéni döntésén múlik, mit választ a törvényes fizetési lehetőségek közül. A nemzetközi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy egy gazdaság annál „tisztább”, minél alacsonyabb a készpénzfizetés aránya – tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az adórendszer átalakításának sikerét a nemzetközi adatok is igazolják. Magyarország ezen területen európai szinten is a legsikeresebbek egyike, miközben a tagállamok túlnyomó többsége növelte a közterhek mértékét az elmúlt években.

Véleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóbefizetés támogatása mellett az adórendszerben keletkező adatvagyont is egyre hatékonyabban kezeli és hasznosítja. A tárcavezető abban bízik, hogy az elektronikus áfabevallási rendszer bevezetése ugyanúgy sikeres lesz, mint az szja-bevallások átalakítása. A Nézőpont gazdaságkutatási igazgatója szerint a fekete- és szürkegazdaság alakulását mutatja a közterhek megkerülésének visszaszorulása. Vukovich Gabriella ezért is üdvözölte, hogy az intézet kutatása alapján Magyarországon jelentősen csökkent a zsebbe fizetés aránya, és nőtt azoké, akik látják a szabálykövetés előnyeit, miközben a jogosulatlan előnyszerzést egyre többen utasítják vissza.

Az áfarés (beszedhető és beszedett áfa közötti különbség) 2017 és 2021 között 14,3 százalékról 4,4 százalékra csökkent, ez az egyik legjobb eredmény a térségben – tette hozzá Vukovich Gabriella. A Nézőpont Intézet igazgatója az elmúlt évek egyik sikertörténetének nevezte a magyarországi gazdaságfehérítést, amelyet többek között az online fizetés, a hálapénz tilalma, a kedvező adókörnyezet, a hatékony jogérvényesítés egyaránt segített. Mráz Ágoston Sámuel szerint uniós felmérések bizonyítják, hogy az emberek érzik a korrupció visszaszorulását, a gazdaságfehérítő intézkedések hatékonyságát.

Az Eurobarométer adatai alapján Magyarországon 2005-ben a lakosság 22 százaléka tapasztalt korrupciós eseteket, 2023-ban már csak 9 százaléka. Ugyanakkor 2005-ben még csak a magyarok 12 százaléka szerint volt hatékony a kormány korrupció elleni tevékenysége, 2023-ban ez az arány elérte a 36 százalékot. Ebben a mutatóban csak az osztrákok (39 százalék) és lengyelek (37 százalék) előzték meg Magyarországot. Az egy főre jutó elcsalt, be nem fizetett áfa értéke 2021-re 73 euróra csökkent Magyarországon, az áfabevétel pedig 80 százalékkal emelkedett 2010 óta.

Írta a Magyar Hírlap