Ukrajna két év alatt építené újra a felrobbantott kahovkai erőművet

Ehhez vissza is kell szerezniük annak területét, az ugyanis jelenleg az orosz csapatok kezén van.

Háború Ukrajnában

„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.

Határozatot fogadott el az ukrán kormány a felrobbantott kahovkai vízerőmű helyreállításának projektjéről – jelentette be kedden Denisz Smihal miniszterelnök. A tervek szerint az újjáépítés két év alatt be is fejeződne és két ütemből állna: először  minden építményt megterveznek, és előkészítik a helyreállításhoz szükséges alapot, a második szakasz pedig a tényleges építési munkálatokat tartalmazza.

Ez tehát csak akkor kezdődne el, amikor az ukrán erők visszafoglalják az orosz csapatoktól azt a területet, ahol az erőmű áll. A projektet a gazdasági minisztérium koordinálja, a megrendelő az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat lesz.

A terveknek némiképp ellentmond az ukrán agrárminisztérium korábbi közlése, miszerint az erőmű tényleges helyreállítása több évig eltarthat: szerintük csak ahhoz 2-3 év kell, hogy feltöltsék a víztározót, és a vízszint elérje a gátat. Ezt követően még időre lesz szükség az 1970-1990-es években épült csatornák és öntözőrendszerek javítására és helyreállítására. A vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat becslése szerint pedig maga az építkezés legalább öt évig eltart, mivel egy teljes vízi komplexumról van szó.

A Herszon megyei vízerőművet június 6-án robbantották fel, a támadással Ukrajna – és számtalan szakértő – Oroszországot vádolja, de Moszkva tagadja ezeket. Azzal, hogy miért állhatott Oroszország érdekében a nova kahovkai gát áttörése, ebben a cikkben foglalkoztunk, a tározó vízszintcsökkenése és az atomkatasztrófa esélyének összefüggését pedig közéleti podcastunkban elemeztük:

Fülke: Gátrobbantás Ukrajnában – Az atomkatasztrófa előszobája, vagy „csak” háborús bűn?

Bizonyíték egyelőre nincs, de minden jel arra mutat, hogy az oroszoknak jóval több érdekük fűződik a Dnyeper gátjának felrobbantásához, amely miatt tízezrek otthona került víz alá. Közéleti podcastunkban megnéztük, mi lehet a katonai következménye az „elkeseredett” lépésből fakadó tragédiának és kell-e tartanunk az atomkatasztrófától, valamint megvizsgáltuk, hogy halad az ukrán ellentámadás és mi várható a háború második nyarán.

HVG