300 fontjába került Attilának, hogy elhozza lánya útlevelét Magyarországról, mert a brit királyi posta elkeverte. Kárpótlásként nyolc bélyeget és egy bocsánatkérő levelet kapott.
Magyar főszereplője van annak a történetnek amiről a Daily Record skót bulvárlap számolt be. A Skóciában élő Cseke Attila és családja nyaralni készült, de ehhez új útleveleket kellett igényelni gyerekei számára a magyar hatóságoktól. Ez sikerült is, fel is adta számukra a konzulátus a papírokat, mindkettőt ugyanazon a napon, ám csak a fia kapta meg a sajátját, a lányáé nem érkezett meg.
Még tíz nappal azután sem, hogy a fiáét átvették. Ekkor töröltette a dokumentumot, és újat igényelt – ezt javasolta neki a konzulátus, mivel sem ők, sem a brit posta nem tudta, mi lehet a küldeménnyel –, majd inkább Magyarországra repült, hogy hamarabb átvehesse, mert már a nyakukon volt a nyaralás kezdőnapja. Az egynapos út – ami során be is tudta szerezni a papírt – 300 fontjába (133 ezer forint) került, de kifizette, és csak akkor nézett nagyot, amikor szembesült vele, mivel rendezné a brit királyi posta a lánya útlevelét tartalmazó küldemény késése miatt benyújtott kártérítési igényét:
a kárpótlásként nyolc elsőosztályú bélyeget kapott
Ennek oka, hogy maga a küldemény késve ugyan – egy nappal az útlevél törlésének napja után –, de befutott. Vagyis a postai szabályok szerint nem tűnt el, csak késett. Az apát felháborította a dolog, mint a lapnak mondta azért, mert nem vették figyelembe az emberi tényezőt:
évekig dolgoztam a vendéglátásban, ahol mindig észben kell tartani, hogy emberekkel állsz szemben, nem ügyiratszámokkal. Azt mondták, a hivatali utat követték, de ezzel csak nevetségessé tették az ügyfelet
– idézte a lap. A család végül el tudott utazni: Gran Canariára mentek, ahol a szülők 50 éves születésnapját és 15. házassági évfordulóját is megünnepelték.
HVG