Kövér László: Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

Kövér László: Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

MH/MTI
2023. november 18. szombat. 12:18

A házelnök kiemelte: aggodalomra van okunk, csüggedésre azonban nincs. Jó, ha „mindenki tudja, aki szórakozni akar velünk”, hogy ez a Weisz Erikek országa, a Nobel-díjasok, a Rubik Ernők, Petőfi és Madách, a Puskás Öcsik és az olimpiai bajnokok szülőföldje. „Az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – fogalmazott.

Emlékeztetett: „2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik kongresszus, és a kétharmados többséggel való kormányzásunk 14. évét tapossuk”.

Az elmúlt két évben történteket számba véve azt mondta: kitört az orosz-ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett 11 szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen. De a háború sem ért véget, „aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek” – vélekedett.

Közölte: megalakult az ötödik Orbán-kormány, amire szövetségeseink válaszképpen ideküldtek egy „Andropov-imitátor” nagykövetet. „A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek”, és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni – sorolta.

Azt is mondta: továbbra sem sikerült sem Törökországot, sem egyetlen nyugat-balkáni csatlakozásra váró országot felvenni a tagállamok sorába, és „milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók”. Eközben pedig az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához – fogalmazott.

Úgy látja, „véget ért egy aranykorszak”, helyét az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át. Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság, és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét – mondta.

Kövér László hangsúlyozta: „nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen, még az sem kizárt, hogy egy kicsit bölcsebbek is”.

Arról is beszélt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább. „Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek” – fűzte hozzá.

Írta a Magyar Hírlap