MH/MTI
2023. november 16. csütörtök. 20:29
A politikus indoklása szerint egy csepeli négygyermekes családapa kereste fel azzal, hogy „az egyre jobban terjedő digitális fejlődés és az okoseszközök negatív hatásai a családokon csapódnak le”, idézte Borbély Lénárd az őt megkereső szülőt.
Erre a problémára jelenleg sem Csepelen, sem máshol az országban nincs globális válasz – jelentette ki a politikus. Hozzátette: ez olyan társadalmi kérdéssé vált, amivel elengedhetetlenül foglalkozni kell. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy összefogva Pöltl Ákossal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezető oktatójával, családbiztonsági szakértővel és Székely Leventével, az Ifjúságkutató Intézet igazgatójával, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola szociológiai műhelyének vezetőjével egy mintaprojektet indítanak.
Ennek a projektnek az a célja – fejtette ki a polgármester –, hogy megoldást, illetve javaslatot nyújtsanak a veszélyek miatt a családoknak, ahol a digitális védelemre szükség van. Szülőként – tette hozzá – nehezen tudjuk kontrollálni, hogy milyen tartalmak jutnak el a gyermekhez.
A felkért szakértők által tartott előadások során az óvodapedagógusokat is megkérdezik, mivel, mint mondta, már egészen babakortól elérhetőek ezek az okoseszközök a gyerekek számára.
A csepeli mintaprojekt célja – foglalta össze – az, hogy a családvédelem szempontjából, a gyermekek érdekében megoldást kínáljanak, amely – reményeik szerint – egy országos programmá is nőhet.
Az elkövetkező hónapok feladata lesz megtalálni azokat a módokat, ahogyan rá tudják venni a családokat arra, hogy szabályozott formában, de védjék a gyermekeket. Ehhez azonban, tette hozzá Borbély Lénárd, a felnőtteknek is változtatni kell. Ennek érdekében jövő héttől előadásokat, workshopokat tartanak, az intézményrendszet is bevonják, így kívánják a „csepeli mintát” megvalósítani – fogalmazott Borbély Lénárd.
Írta a Magyar Hírlap