Átigazolások: az Aston Villa beelőzheti a Juventust az olasz válogatott támadó szerződtetésekor! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint Nicoló Zaniolónak újabb komoly kérője akadt, mégpedig az Aston Villa személyében.

Mint arról a minap mi is beszámoltunk, az olasz Juventus együttese szívesen hazacsábítaná Törökországból a 24 esztendős, 13-szoros olasz válogatott támadót.

A Galatasaray együtteséhez idén februárban csatlakozó, 2027-ig szerződést kötő Zaniolo szépen magára talált a török bajnoknál (ezt jól jelzi 10 bajnoki jegyzett 5 gólja is – a szerk.), ahol megfelelő ajánlat esetén készek lemondani a szolgálatairól.

A Transfermakrt által még mindig 27 millió euróra taksált korábbi AS Roma játékost az az Aston Villa csábítja, amelynél a sportigazgató az a Monchi, aki még Rómából nagyon jól ismeri Zaniolót és a képességeit. Annak idején éppen Monchi szúrta ki Zaniolót a rómaiaknak, az Inter együttesétől elcsábítva. A felek jó kapcsolatára alapozhat tehát a birminghami csapat.

Fabrizio Romano szerint az Aston Villa már tárgyalásokat is kezdett a Galatasaray együttesével, amelyek jelenleg is zajlanak a felek között – Rövidesen kiderül, milyen eredménnyel (…)

fociclub