Másodikból ötödik? Stroll lehúzza az Astont

Másodikból ötödik? Stroll lehúzza az Astont

Egyre égetőbb Lance Stroll teljesítménye az Aston Martin számára: az istállóval szemben megnőttek az elvárások, és házon belül is szeretnének megfelelni a növekvő igényeknek, hiszen az év első szakaszában sokszor a második leggyorsabbnak tűnt az AMR23-as.

Az első egy-két hétvégén még nem volt igazán messze Fernando Alonsótól a kanadai pilóta, legalábbis ami az időmérőket illeti, de a különbség így is teljesen egyértelművé vált, a futamokon pedig különösen kidomborodott, hogy amíg a spanyol az első hat versenyen öt dobogót és egy negyedik helyet hozott, addig Stroll csak egyszer fért be egyáltalán a top ötbe, és háromszor pontot sem tudott szerezni.

Spanyolország óta egyre kevésbé versenyképes az autó (ennek részleteiről és okairól ebben a cikkben írtunk), de azóta talán még jobban szétszakadt az Aston párosa. Barcelonában Alonso még megtette azt a szívességet, hogy hibázott az időmérőn, majd a futamon (egy kissé megalázó rádiózás után) nem előzte meg csapattársát, és bekísérte a célba, de a mai napig ez az egyetlen olyan hétvége, amikor Stroll előrébb végzett a futamon, és a kvalifikációk terén is csak egyszer, Ausztriában pár ezreddel tudta még megelőzni a kétszeres világbajnokot.

f1-hungaroring-thursday-56

Silverstone-ban öt és fél tizedet, a Hungaroringen szűk fél másodpercet, Spában pedig egy másodpercet kapott az időmérőn, és Stroll a spanyolországi események óta egyszer sem végzett előrébb a kilencedik helynél, míg Alonso Kanadában második (!), Ausztriában és Belgiumban ötödik, Silverstone-ban pedig hetedik lett, és csak a hungaroringi 9-10. pozíciójuk az, ahol nem volt köztük legalább négy helyezésnyi különbség.

A szezon elején is világos volt, hogy Strolltól kellene több pont ahhoz, hogy stabilan másodiak lehessenek a pontversenyben, mára viszont az a veszély fenyegeti őket, hogy egy ilyen félkarú pilótateljesítménnyel maximum negyedikek, de lehet, hogy csak ötödikek lehetnek az idény végére.

A McLaren feljavulása ráerősített az ő elgyengülésükre, Alonso kanadai extrája óta ez tökéletesen látszik is a megszerzett pontokon – az utóbbi négy versenyhétvégén, vagyis az Osztrák, a Brit, a Magyar és a Belga Nagydíjon (tehát júliusban) az öt topcsapat tíz pilótája az alábbi pontmennyiségeket szerezte:

Max Verstappen 119

Sergio Perez 63

Lando Norris 57

Lewis Hamilton 46

Charles Leclerc 45

George Russell 34

Fernando Alonso 32

Oscar Piastri 29

Carlos Sainz 24

Lance Stroll 10

Vagyis a nyers tempóban ötödik helyre csúszó Astonnal Alonso még így is tartja magát Russell és Piastri között, illetve érdemben megelőzve Sainzot, és egy hasonló, vagy csak kicsit gyengébb második versenyzővel nem csúsznának vissza jelentősen – csak éppen Stroll összesen tíz egységet szerzett meg ebben az időszakban, ami abszolút a középmezőnyben csatázó autók szinte, hárommal előzi meg például Pierre Gaslyt.

Ha a konstruktőri pontokat összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy júliusban így alakult a helyzet:

Red Bull 182

McLaren 86

Mercedes 80

Ferrari 69

Aston Martin 42

Mindez azért problémás, mert a Mercedes már 50 ponttal lépte le az Astont a tabellán, és láthatjuk, hogy csak az utóbbi négy hétvégén 38-cal szerzett többet a Hamilton–Russell páros, ráadásul 27-et sikerült bukni a Ferrarival szemben is, amely így már öt egységre megközelítette a zöldeket – az aktuális forma alapján arra számíthatunk, hogy nagyon gyorsan vissza is fognak csúszni Strollék a negyedik helyre.

Ugyan Silverstone-ban Alonso még azt mondta, hogy a McLaren miatt nem kell aggódni, mert a szezonkezdet miatt túl messze vannak a wokingiak, de most azt látni, hogy négy hétvége alatt 44 pontot harapott ki ebből a különbségből Norris és Piastri, majdnem annyit, mint amennyit Stroll eddig az egész szezon során összesen szerzett, és bár még van köztük 93 egység, de ilyen ütemben az is megfordulhat az ősz folyamán.

GP2311_134707_U1A4913_resize

Mindezzel együtt Alonso még mindig harmadik az egyéni tabellán, és bár Hamilton 14 pontot hozott rajta júliusban, így valószínűleg hamar meg is fogja előzni a spanyolt, de a Ferrari-pilóták és Russell előtt minimum 50-nel vezet a kétszeres világbajnok, és ott még az aktuális forma is azt mondatja, hogy a negyedik helyét jó ideig őrizheti jelen állás szerint.

A gyenge láncszem tehát kétségtelenül Stroll, aki eddig a csapat pontjainak alig 24%-át, vagyis kevesebb, mint negyedét tudta hozzátenni. Márpedig a második és az ötödik hely között jelenleg nagyjából ennyi dönthet, ami rengeteg pénzt jelent – igaz, a plusz szélcsatorna-idő pozitívum, de Lawrence Stroll aligha ezt célozza gigantikus beruházásaival.

Kérdés, hogy meddig nézi ezt a tulajdonos, és mikor dönt úgy, hogy a cég és a csapat érdekében váltani kell – meg tud-e szerezni egy Sainzot, Leclerc-t vagy bárki hasonló szintű versenyzőt, és elpostázza-e a fiát egy megvásárolt ülésbe valahova máshova? Jelenleg ugyanis kicsit az lehet az érzésünk, hogy ha Alonso nem jön, vagy ha visszavonul, akkor ez a csapat továbbra is középszerű eredményeket tud elérni – márpedig a cél a vb-cím, vagy legalább az azért való küzdelem, amibe ilyen teljesítmények nem fognak beleférni, ez idén világosan kiderül…

formula.hu