Az oroszok Kreminnánál, az ukránok Bahmut körül arattak kisebb sikereket

A déli frontszakasz két pontján is támadásokat hajtottak végre az ukránok, ám egyelőre az oroszok első védvonalát sem tudták áttörni.

Háború Ukrajnában

„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok 2022 február óta tartanak, a Nyugat fegyverszállításokkal és gazdasági szankciókkal nehezíti az oroszok előrenyomulását. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.

Az elmúlt egy hétben a front több szakaszán is folytatódtak a harcok, ezekben mindkét fél képes volt korlátozott sikereket aratni – írja a brit védelmi minisztérium.

Észak-keleten az oroszok a Kreminnától nyugatra eső erdőségben próbálkoztak előretörésekkel, míg az ukránok Bahmut környékén vetettek be jelentős erőket, a velük szembeni orosz védelem, bár nem túl erős, de egyelőre kitartani látszik.

Avdijivkánál az oroszok kísérleteztek támadásokkal, egyelőre sikertelenül, míg a front déli szakaszán az ukránok próbáltak két ponton is előretörni, ám az oroszok első védelmi vonalát sem tudták áttörni. Jó eséllyel az oroszok egy igen szigorú „fejadagrendszert” vezethettek be a lőszerelosztás terén és ezzel próbálják megőrizni tüzérségük közvetett irányzású működésének hatékonyságát.

A Herszoni területen az ukránok képesek voltak eddig megtartani egy kisebb hídfőt a Dnyeper bal partján a lerombolt Antonivszki híd közelében. A hídfőállás önmagában feladta a leckét az orosz hadvezetésnek, mivel veszélyeztetheti a front gyengébben őrzött délnyugati szakaszát.

HVG