A brazílai zsidó közösség elleni terrorista összeesküvés felszámolását jelentette be a rendőrség

A brazílai zsidó közösség elleni terrorista összeesküvés felszámolását jelentette be a rendőrség

MH/MTI
2023. november 8. szerda. 22:43

A két gyanúsítottat a Hezbollah libanoni fegyveres szervezet szervezte be és pénzelte, és a zsidó közösséghez köthető épületek ellen terveztek támadásokat – közölte egy rendőrségi vezető.

A rendőrség nem közölt részleteket a gyanúsítottakról. A közlemény szerint tizenegy házkutatást hajtottak végre Sao Paulo és Minas Gerais államban, valamint a Szövetségi Kerületben, amelyek célja az volt, hogy bizonyítékokat találjanak brazil állampolgárok esetleges beszervezésére szélsőséges cselekedetek véghezvitelére az országban.

Az O Globo brazil lap azt írta, hogy a gyanúsítottak egyikét akkor vették őrizetbe, amikor visszatért a Sao Pauló-i nemzetközi repülőtérre, a támadással kapcsolatos információkkal a birtokában. Két további gyanúsított, akiket őrizetbe kíván venni a rendőrség, a lap szerint Libanonban tartózkodik.

A Brazíliai Izraelita Közösség az X mikroblog portálon gratulált a szövetségi rendőrségnek, a főügyészségnek és az igazságügy-minisztériumnak a megelőző akcióhoz.

Brazíliában él a világ legnépesebb libanoni közössége, számukat Libanon lakosságánál is nagyobbra becsülik.

Írta a Magyar Hírlap