Steiner állítja: világos bizonyítékaik vannak

Steiner állítja: világos bizonyítékaik vannak

Szombaton derült fény arra, hogy a Haas felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a két héttel korábbi Formula-1-es USA Nagydíj végeredményével kapcsolatban. Az amerikai istálló ugyanis állítja: számos négykerekes pályaelhagyás maradt büntetlenül az austini vasárnapi versenyen, amelyekért időbüntetéseket kellett volna kiosztani néhány versenyzőnek.

Az ügy nem teljesen előzmény nélküli, hiszen már a texasi futam után kiderült, hogy a 6-os kanyarban nem tudták a zártláncú kamerarendszer képeivel megfelelően monitorozni az esetleges kihágásokat. Ezzel az indokkal úszott meg további büntetéseket az öt másodperces szankcióval sújtott Alexander Albon, s ezért kerülhette el a büntetést például Sergio Perez, akinek a fedélzeti kamerás felvételei alapján a mexikói többször is lement a pályáról a szóban forgó kanyarban.

f1-haas-austin

A Haas azonban állítja, hogy új bizonyítékaik vannak – amelyekre szüksége is van a csapatnak, ha újra akarják nyitni az ügyet, hiszen felülvizsgálati kérelem esetén „új, releváns és jelentős” bizonyítékra van szükség ehhez –, bár azt nem részletezte Günther Steiner csapatvezető, hogy pontosan mik ezek (sajtóhírek szerint onboard videók, amelyek azonban elvileg rendelkezésére állhattak a felügyelőknek):

„Ez csak egy felülvizsgálat. Érvényben van egy szabály. Úgy értem, ha a stewardok nem rendelkeztek a szükséges információkkal, akkor nyilvánvalóan nem tudtak intézkedni. Teljes mértékben megértem ezt. De megvannak az információk, és most meglátjuk, mit tesz az FIA, amint hozzájut ezekhez” – idézi Steinert a Motorsport.com portál.

„Úgy gondolom, lépniük kell, különben az lesz a helyzet, hogy megalkotjuk a szabályokat, csak aztán nem kezdünk velük semmit. Ez az én véleményem. Oké, teljes mértékben tiszteletben tartom, hogy ha nem látjátok a képeket, akkor hogyan mehetnek biztosra? De most mi világos bizonyítékokkal rendelkezünk.”

f1-steiner-haas_2

„Csak fel akarjuk hozni ezt az ügyet, mert különben változtatnunk kell a szabályokon. Nem vagyok nagy rajongója a pályahatáros előírásoknak, hogy őszinte legyek. Én vagyok az utolsó, aki büntetéseket akar osztogatni pályaelhagyások miatt. De ha érvényben van egy szabály, akkor sportként nekünk tisztelnünk kell azokat: itt sokkal inkább az elvről van szó, semmint a büntetésekről.”

Steiner azt is hangsúlyozta, hogy a Haas nem a riválisok potenciális büntetései miatt nyújtja be a kérelmét: „Nem gondolom, hogy jelenleg különbséget jelentene számunkra egy büntetés ahhoz képest, ahol most állunk. De végső soron követnünk kell a szabályokat: olyan nem lehet, hogy egyszer alkalmazzuk őket, máskor nem.”

„Ez nem választás kérdése, a szabály adott, ha pedig változtatni kell rajta, akkor beszéljünk róla, ha változtatnunk kell a pályahatárokon, vitassuk meg. De ha az van leírva, hogy ha a negyedik kihágásnál kapsz öt másodpercet, majd minden továbbinál szintén ötöt, akkor ezt kell tennünk. Mint korábban. Nem arról van szó, hogy valami újat találnánk fel.”

Az FIA szerdán kora délután tárgyalja a Haas felülvizsgálati kérelmét egy online meghallgatás formájában, amelyre a Red Bull, az Aston Martin és a Williams egy-egy képviselőjét is beidézték. Előbb azt bírálják el, hogy a csapat által prezentált bizonyítékok megfelelnek-e a három kritériumnak, s ha igen, csak akkor tárgyalják újra a konkrét ügyet.

formula.hu