A focista júliusban szerzett részesedést egy püspökladányi társaságban, augusztusban már kopogtatott is a NAV, és az ügyet azóta se sikerült rendezni.
Eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dzsudzsák Balázs nemrég szerzett cége ellen, írja az Mfor.hu.
A püspökladányi, főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-ről van szó, melybe Szijjártó Péter külügyminiszter futballista barátja július 13-án szállt be többségi, 60 százalékos tulajdonosként. A lépést július 26-án jegyezte be a cégbíróság. A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága pedig augusztus 23-án már végrehajtást is indított a céggel szemben. Ennek lezárultát a cégbírósági dokumentumok szerint a mai napig nem kezdeményezték, tehát az ügyet máig nem sikerült rendezni.
A 2018-ban alapított Market Invest Hungary Kft. az Mfor szerint működése első 2,5 évében lényegében alvócégként funkcionált, nem volt árbevétele. 2021 azonban meghozta a fordulatot a 2,6 milliós árbevétellel és a 2,3 milliós profittal, 2023 pedig 2,77 milliós árbevételt és 2,4 milliós nyereséget hozott.
Dzsudzsáknak pedig nem ez az első NAV-os ügye, 2022 február 9-én a résztulajdonában lévő Első Magyar Léghajógyár Kft.-nél is végrehajtást indított az adóhivatal, de azt február 28-án le is zárták.
* * *
Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
HVG