A kihagyás Ricciardónak is segített

A kihagyás Ricciardónak is segített

A 2020-a szezon végén ülés nélkül maradt brit-thai versenyző hasonló helyzetben találta magát akkor, mint az idei év elején Ricciardo. A 2022-es visszatérése óra remeklő Albon Günther Steinerrel egyetértve elárulta: a távolmaradás néha szükséges ahhoz, hogy jobb formában tudjon egy pilóta visszatérni a mezőnybe:

„Nekem is volt egy kihagyott évem, neki egy kicsit kevesebb jutott, de egyértelműen úgy gondolom, hogy nekem a kihagyásom segített” – nyilatkozta a RacingNews365.com oldalának a Williams pilótája. „Amikor nem működnek a dolgok és csak futamról futamra megyünk, nincs időnk leülni és átgondolni, mi is történik, hol lehet a hiba. Olyan érzés mintha egy mókuskerékben lennénk. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk a hibáinkra reflektálni, és fejlődni. Azonban az is hasznos, ha kicsit ki tudunk szállni, és mentálisan helyrejönni.”

Az önbizalom visszanyerése

2021-ben a DTM mezőnyében láthattuk Albon nevét feltűnni, aki szerint a más kategóriában való versenyzés segített abban, hogy visszanyerje az önbizalmát a negatív 2020-as év után: „Nagyon fontos a mentális visszatöltődés, hiszen amikor az ember elveszti az önbizalmát, a távolmaradás valamilyen szinten segít leküzdeni a démonokat.”

„Nagyra értékelem a DTM-ben töltött időmet, hiszen kipróbálhattam valami mást. Az önbizalmamat is segített helyreállítani, hiszen mégsem versenyzés nélkül töltöttem az időmet” – fogalmazott a brit-thai pilóta. „Valamilyen szintű magabiztosság ahhoz is kell, hogy azokat az autókat vezessük, és ezt megadta nekem. Így amikor télen már a Williamsszel teszteltem, egyből érződött, hogy sokkal több önbizalmam van, mint amikor távoztam a mezőnyből. Látni Danielt, és azt, hogy mennyire izgatott, szerintem vele is ez történt.”

formula.hu