A középső etapban ment igazán jól a Red Bull

A középső etapban ment igazán jól a Red Bull

Max Verstappen 17. alkalommal aratott győzelmet a 2023-as szezonban a Sao Pauló-i Nagydíjon, azt követően, hogy szombaton idei negyedik sprintsikerét is behúzta a brazil aszfaltcsíkon. Ugyan a verseny első köreiben úgy tűnt, hogy Lando Norris megnehezítheti a holland dolgát, a világbajnok pilóta végül könnyedén nyert.

„A rajtok nagyon fontosak voltak ma, szerintem mindkettő nagyon jól sikerült” – kezdte futamot követő értékelését Verstappen. „Azt követően az egész verseny a gumikezelésről szólt. Minden gumin jól mentünk, de főleg a középső etapban tudtunk különbséget kialakítani, azt nagyon erősnek éreztem.”

Az interjúkat készítő Mark Webber arról kérdezte a győztest, hogy nem volt-e túl könnyű számára a mai siker: „Az egész verseny nagyon jónak tűnt. A nagy kopás miatt viszont folyamatosan figyelni kellett a kocsira, a fókusznak mindig ott kellett lennie. Szerencsére, ma jól alakultak a dolgok.”

Az összegzés során a következő futamról, az idén bemutatkozó Las Vegas-i Nagydíjról is kérdezte Verstappent az ausztrál: „Nagyon különbözni fog ettől. Sokkal hidegebb lesz, nézzük meg, hogy a Red Bull mit tud egy ilyen városi pályán. Mindenkinek új lesz, és teli lesz meglepetésekkel, az biztos.”

formula.hu