Világ: A Hezbollah vezetője az amerikaiakat tette felelőssé és fenyegette meg a gázai tragédiáért

Világ: A Hezbollah vezetője az amerikaiakat tette felelőssé és fenyegette meg a gázai tragédiáért

A Hezbollah vezetője arra figyelmeztetett, hogy az Izrael és a Hamász között zajló háború regionális konfliktussá válhat.

Hassan Nasrallah pénteken egy televíziós beszédben azt mondta: „Amerika teljes mértékben felelős a Gáza és a gázai nép ellen folyó háborúért, Izrael pedig csupán a kivégzés eszköze”.

Hozzátette: „Aki meg akarja akadályozni a regionális háborút – és ez az amerikaiaknak szól -, annak gyorsan abba kell hagynia a Gáza elleni agressziót… Önök, amerikaiak jól tudják, hogy ha háború lesz a régióban, a flottájuknak semmi haszna nem lesz, és a légi harc sem segít. Az önök érdekei, katonáik és flottájuk lesz az első, aki megfizeti az árát”.

Naszrallah pénteki beszéde az első nyilvános felszólalása azóta, hogy október 7-én kitört a háború Izrael és a Hamász között – írta a The Guardian.

Az AFP jelentése szerint a Hezbollah fellegvárában, Bejrút déli külvárosában több ezer támogató gyűlt össze, hogy meghallgassa Naszrallah beszédét. Mások Libanon és a régió más részein, köztük Teheránban és Bagdadban gyűltek össze – tette hozzá a francia hírügynökség.

Folyamatosan frissülő tudósításunk az izraeli-palesztin háborúról itt érhető el:

HVG