A DVTK nyerte az 50 percre félbeszakadt borsodi rangadót

A DVTK nyerte az 50 percre félbeszakadt borsodi rangadót

Az újonc Diósgyőr 4-2-re győzött Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati mérkőzésén, amelynek második félideje ötvenperces csúszással kezdődött, mert a szünetben a felhőszakadás elárasztotta vízzel a pályát.

DVTK

Sokkal bátrabban és határozottabban kezdett a DVTK, mint a nyitófordulóban, ennek nyomán hamar vezetést szerzett egy szögletet követően

A miskolciak az előny birtokában sem vettek vissza a tempóból, állandó letámadásuk rendre zavart keltett a hazai védelemben, így sok labdaszerzésük volt, viszont újabb gólt nem tudtak elérni. A Mezőkövesd nem tudott mit kezdeni ellenfelével, egyetlen lehetősége az volt, amikor a gólszerző Bárdos majdnem saját kapujába is betalált fejjel, de a labda a keresztlécre pattant.

A vendégek az ivószünet után is fölényben futballoztak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, így előnyüket megérdemelten duplázták meg, amikor Vancas takarásból kilőtte a bal alsó sarkot. A szünet előtti percekben elkezdett zuhogni az eső, de semmit sem változtatott a játék képén.

Amíg a csapatok az öltözőben voltak, a felhőszakadás elárasztotta vízzel a pályát, amely így 15 perc után játékra alkalmatlan volt. Amikor a játékvezető belerúgott a labdába, az egy centit sem pattant fel a talajról, így a bíró elhalasztotta a folytatást.

A második félidő végül ötvenperces csúszással kezdődhetett el, de a cserejátékosok és a szakmai stáb tagjai nem a kispadokon foglaltak helyet, hanem a lelátón, mert a technikai zónát szó szerint ellepte a lehullott csapadék.

A matyóföldieknek jót tett a hosszú szünet és a hármas csere, mert teljesen más felfogásban folytatták a találkozót, erőfeszítésüket pedig hamar siker koronázta Drazic nagyszerű labdaátvételének és hajszálpontos lövésének köszönhetően.

A hazaiak határozottan jobban alkalmazkodtak a nem ideális körülményekhez, záporoztak a lövések a vendég kapura, de vagy célt tévesztettek, vagy Sentic védett. A piros-fehérek aztán váratlanul visszaállították a kétgólos különbséget az első félidőben agilisan futballozó Lukács találatával.

A gól megtörte a Mezőkövesd lendületét, Drazic mégis újra szépíteni tudott, de az egyenlítésre már nem volt reális esély, mert az utolsó tíz percre Kállai kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a kék-sárgák, sőt a DVTK a hajrában végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A miskolciak idénybeli első pontjaikat szerezték a borsodi rangadón, míg a hazaiak továbbra is pont nélkül állnak.

OTP Bank Liga, 2. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 2-4 (0-2)
Mezőkövesd, 3915 néző, v.: Vad II.
Gól: Drazic (48., 76.), illetve Bárdos (4.), Vancas (35.), Lukács (69.), Edomwonyi (88.)
Kiállítva: Kállai (79.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár (Beriasvili, 46.), Filip (Zahary, 46.) – Illés (Hudák, 70.), Brtan, Vajda (Kojnok, 89.) – Prudnyikov (Nahirnyij, 46.), Drazic, Cseke.
DVTK: Sentic – Farkas, Szatmári, Bárdos, Stephen – Vallejo, Holdampf – Lukács (Gera, 91.), Klimovics (Obounet, 69.; Csorbadzsijszkij, 83.), Vancas (Acolatse, 69.) – Edomwonyi.

(MTI)

Ljujic mesterhármast szerzett Felcsúton

Post Views: 2

JochaPress