Új iránymutatással előzné meg a feltartásokat az FIA

Új iránymutatással előzné meg a feltartásokat az FIA

Miután több alkalommal probléma merült fel az időmérőkön amiatt, hogy a versenyzők felvezető köreiken feltartották egymást, az FIA lépett, és az Olasz Nagydíjtól kezdődően megszabott egy maximális időtartamot, amelyen belül a pilótáknak teljesíteniük kell a két biztonsági autós vonal közötti távot. 

Ez a módosítás azonban azt hozta magával, hogy bizonyos esetekben a versenyzők megpróbálják „megkerülni” a rendszert. A bokszutca végén várakoznak arra, hogy ideális körülmények között kezdhessék meg mért köreiket, mindezt úgy, hogy feltartják a szintén pályára igyekvő versenytársaikat.

A legutóbbi hétvégén Max Verstappent, George Russellt és Fernando Alonsót vizsgálták az időmérőt követően emiatt, így az FIA versenyigazgatója, Niels Wittich új iránymutatással szeretné a Sao Pauló-i Nagydíjtól megoldani a problémát.

„A Formula-1-es sportszabályzat 33.4. cikkelye szerint a versenyzők nem haladhatnak szükségtelenül lassan, ami magában foglalja az autó megállítását a bokszutca gyors sávjában” – magyarázza a szabályzatot versenyigazgatói jegyzetében Wittich.

Ez azt jelenti, hogy a bokszutca azon sávjában, amelyet a versenyzők a bokszba való be- és onnan kihajtásra használnak, nem lehet megállni, azaz nem lehet várakozni arra sem, hogy tiszta pálya legyen a pilóta előtt.

Wittich azt ajánlotta a csapatok számára, hogy versenyzőik a bokszkijárat és a biztonsági autós vonal között próbáljanak meg szabad területet kialakítani maguk előtt, mindezt úgy, hogy igyekezzenek a lehető legjobban a bokszból kivezető út bal oldalához húzódni, hogy a többi pilóta a jobb oldalon elférhessen.

formula.hu