Közlemény

Az elmúlt napokban példátlan és összehangolt lejárató kampány indult a baloldali ellenzéki sajtóban (24.hu, atlatszo.hu, Transparency International, szabadeuropa stb.) baloldali ellenzéki politikusok (Hadházy Árpád, Vadai Ágnes) és belső ellenzéki egyesületi vezetők (Kádár Attila) együttműködésében.

A megjelent cikkek hemzsegnek a tárgyi tévedésektől és álhírektől (pl. Mezőhegyes Chabala státusza) és a rosszindulatú csúsztatásoktól.Ezek célja a Magyar Lovas Szövetség legitim vezetésének lejáratása, az olimpiai programban megfogalmazott rövid-, közép- és hosszútávú célok ellehetetlenítése, a sportolók és szakvezetők közötti viszály keltése.

A Magyar Lovas Szövetség továbbra is tájékoztatja a lovas társadalmat a megfelelő fórumokon a program szakmai kérdéseiben, a forrás felhasználását a jogszabályokban előírt módon hajtja végre az adott területen járatos szakértők iránymutatásai alapján.

A 2010-óta regnáló elnök Lázár Vilmos alatt nem csak visszahozta a szövetség vezetése a csőd széléről az MLLSZ-t, de sokat tett azért, hogy a sport fejlődéséhez nélkülözhetetlen infrastruktúra fejlődjön, az utánpótlás- és szabadidő sport több lehetőséghez és forráshoz jusson. Kiemelt fontossággal kezeli az élsport, azon belül is az olimpiai részvétel lehetőségének megteremtését mind a négy olimpiai szakágban.

Ehhez gondolatokra és cselekvésre van szükség.

Lovassport Szövetség