Álmukban mészárolták le a kilenctagú családot

Álmukban mészárolták le a kilenctagú családot

Az ukrajnai Donyeck megyei ügyészség felvételeket készített a gyilkosság helyszínéről, amelyen látható, hogy a család több tagját ágyukban, egymást átölelve lőtték le, a falakon pedig vérfoltok vannak. Ukrajna azt állítja, hogy a családot az orosz megszálló erők ölték meg egy összetűzést követően, míg az orosz hatóságok két orosz katonát tartóztattak le a gyilkosságok miatt – írták.

Volnovakha 2022 márciusa óta az orosz erők megszállása alatt áll. Az ukrajnai Donyeck megyei ügyészség szerint a hónap elején „katonai egyenruhát viselő fegyveresek követelték, hogy az ott élő család hagyja el a házat, és adják át a helyet egy orosz katonai egységnek” – írja  a CNN.

Amikor a ház tulajdonosa ezt megtagadta, a fegyveresek megfenyegették a családot, majd távoztak – közölte hétfőn a hivatal előzetes információk alapján.

Napokkal később a fegyveresek visszatértek, és lelőtték a család mind a kilenc tagját, akik akkor már aludtak – állítja az ukrán ügyészség.

Írta a Magyar Hírlap