Nagy Áron
2023. október 30. hétfő. 17:23
Frissítve: 2023. október 30. 17:31
– Bahmut után most ismét egymásnak feszült az ukrán vezérkari főnök és Volodimir Zelenszkij. Az előbbi, mint korábban, úgy most is védekezésre állna át, míg az elnök a támadást erőlteti. Miért?
– Az alaphelyzet az, hogy a vilniusi csúcs előtt mindenki egy nagyobb ukrán győzelmet várt, ami megerősítette volna a NATO-tagok elkötelezettségét. De a győzelem nem következett be. Zelenszkij tudja, hogy ez mivel járhat, ezért fel akar mutatni valami eredményt, bármi áron. Így néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy az ukrán csapatoknak mostantól napi 500-1000 métert kell előre menniük, ez parancs. Ám azóta egy lépést nem tettek előre. A vezérkari főnök azt mondja, hogy a támadáshoz háromszoros túlerő kell, és ez nincs meg. Elképesztő mennyiségű ukrán menekült külföldre, és aki teheti, most is megoldja, hogy ne vigyék el, mert nem akar katona lenni. Mi a megoldás az ukránok számára? Védekezzenek, mert sokkal több lesz az orosz áldozat, és mivel Ukrajna kiépítette a háromlépcsős védelmét, ezért védekezni sokkal sikeresebben tudna, mint támadni. Ez katonailag logikus; politikailag Zelenszkij számára elfogadhatatlan.
– Az orosz honvédelmi miniszter, Szergej Sojgu hétfőn azt állította, hogy az ellentámadás kezdete óta az ukránok több mint 90 ezer embert és körülbelül 300 harckocsit vesztettek. Ebből mennyi lehet az igaz?
– Mind a két fél naponta közzéteszi a veszteséglistákat. Ukrajna jelenleg azt mondja, hogy eddig 300 ezer orosz katona halt meg, ami lehetetlen, mert egy halottra három sebesült jut, ez 1,2 millió sebesültet jelentene. A másfél milliós orosz veszteség pedig lehetetlen. Ezzel szemben az oroszok közzétették, hogy most már napi 4500 ukrán hal, vagy sebesül meg. Megint csak lehetetlen, mert rövid időn belül elfogyna az ukrán hadsereg. Tehát mind a két fél a saját propagandáját terjeszti.
– Aljakszandr Lukasenka, a belarusz elnök a hétvégén azt mondta, hogy patthelyzet alakult ki Ukrajnában, ezt be kell látnia mindenkinek, és el kell kezdeni a tűzszüneti tárgyalásokat. Ez most tényleg a saját véleménye, vagy Vlagyimir Putyin véleményét közvetíti?
– Belarusznak önálló politikája nincsen. Lukasenka az orosz érdekeknek megfelelő üzeneteket súgja, közvetíti és terjeszti. Mivel a figyelem az orosz–ukrán háborúról a Gáza övezeti harcokra terelődött, Moszkva mozgástere megnőtt. Az oroszok ezt rendkívül ügyesen kihasználják. Ezért került napirendre a fegyverszünet, ami nyilvánvalóan azt jelentené, hogy a megszállt területeket az oroszok megtartják. Az időzítés is jó. Nagyon sok amerikai azt mondja, hogy sokba kerül Ukrajna, eddig 1,1 milliárd dollárt adtak havonta Kijevnek, ezt a számot levitték 0,8-ra, tehát jó 20 százalékkal csökkentették. Tehát ezt a helyzetet látta meg Putyin, és úgy döntött, hogy Belaruszon keresztül, ami hivatalosan el nem kötelezett ország a konfliktusban, azt sugallja, hogy patthelyzet van. Zárójelben jegyzem meg, eddig az odaküldött nyugati technikával Ukrajna a stratégiai céljai közül egyet sem tudott elérni.
– Nem is fog tudni?
– A jövőről mindig nehéz beszélni, de most ez a helyzet.
Írta a Magyar Hírlap