Ahogy már előttem többen is összefoglalták, a játék történetét nagyon röviden úgy lehet leírni, mint bármelyik kilencvenes évekbeli romantikus filmet vegyítve egy zsugorodós más világ felfedezéséről szóló szintén romantikus filmmel. A játékot leginkább a Mrs. Doubtfire és a Segítség Felnőttem inverzének fúziójaként tudnám leírni. Van két szülőnk, May és Cody, akik el akarnak válni, mert semmiben sem hasonlítanak, teljesen külön vonalakon mozognak. A bökkenő „csak” annyi, hogy van egy lányuk, aki nem fogadta túl jól az egész hírt. Főleg, hogy úgy lökték neki oda, mint hogy holnap pizza lesz a vacsora.
A kislány magát kezdte el hibáztatni, ami már önmagában mozgásra készteti az ember szemöldökét, és egy könyvhöz fordult segítségért kétségbeesésével. A szerelem könyvét kérte meg arra, hogy mentse meg szülei házasságát, hogy maradjanak együtt békében, barátként, amíg világ a világ. Miután a kislány búslakodva elmegy, A szerelem könyve akcióba lendül. Cody és May babákká változnak, utóbbi egy fából, előbbi pedig agyagból készült bábuvá válik.
Alapszituációként van még továbbá az is felvázolva, hogy May az, aki rendes munkaidőben és beosztásban dolgozik, míg Cody otthon van a gyerekkel. Ez egész végig hatalmas feszültséget generál, ugyanis minden helyzetben fel van cserélve a két fő szerep. Alapvetően az alkotó szándéka valószínűleg egy elütő, egyenlőbb szituáció akart lenni, ami nem igazán jött össze, sőt pont az ellenkezőjét érte el. Végig ott volt a kérdés, hogy Cody miért nem ment el dolgozni, és May miért dolgozik inkább egész álló nap, mikor mindkét szülő munka mellett is meg tudja teremteni az egyensúlyt a családi életben? Vagy miért nem egyenlően látták el a feladatokat?
Objektum doboz
A játék önmagában nagyon látványos, hihetetlen a világ, annak grafikája, a feladatok. Nagyon kreatívan oldották meg a menetét. Egyik feladvány sem ugyanaz, mindig más teendőt kell ellátnunk a két főhőssel, különböző képességgel. Néha dinamikus, néha pedig kevésbé dinamikus egy-egy szint végigjátszása, ami önmagában nagyon szórakoztató. Az egészet egy osztott képernyő nehezítette, amivel nemcsak a saját mozgásod, de a másikét is lehetett látni.
Viszont az egész története az, ami inkább hátráltatja az embert, hogy mindezt leküzdje. Már az elején, mikor közölték a válást, megmutatkoztak a toxikus szülők jelenléte. Ez a későbbiekben csak még hatványozottabban lesz velünk. A kislány végig próbálkozik az eszméletlen szüleinél, hogy hátha jobb lesz a kedvük, hátha nem haragudnak úgy rá, mert úgy érezte, ő minden bajnak az okozója. A szülőknél nagyon sokáig fel sem merült a gyermekük, hogy hogyan is érezhet, hanem csak azon voltak, hogy kijussanak, és végre elváljanak. Mindig voltak főgonoszok, amik egy-egy múltbéli hiba, meg nem javítás, elhanyagolás miatt bukkantak fel.
A gond akkor kezdődött, amikor kisállatokat kellett ölni, jelen esetben több mókus is az áldozatok között volt. Ezt fokozta a bálnatetemen való átutazás, majd pedig megérkezett a fordulópont. Itt sajnos nem a történetre gondolok, hanem a játékosokra, akik kiguvadt szemekkel nem tudják hová tenni a következő szituációt. A kislánynak több játéka, plüsse van, de inkább csak volt. A szülők nemhogy a játékait, de a kedvenc játékát, ami egy elefánt, gond nélkül megcsonkítottak, és kivégeztek. Mindezt azért, mert apuka ötlete nyomán anyuka is úgy látta, hogy ha megríkatják a lányukat, akkor biztos, hogy visszaváltoznak. Hogy miért, arra senki sem tudja a választ. A játék ezen pontján a konzolt ragadók szinte már könyörögnek azért, hogy érjen véget ez a pokol. Mert, amit ott átél az ember, az egyértelműen az. Nagyon magas szintet öltött a toxikusság a játékban, ami valószínűleg, reményeink szerint azt hivatott bemutatni, hogy milyen ne legyen egy kapcsolat.
Ami a feszültséget és a gyomorgörcsöt végig fenntartotta az A szerelem könyve volt, amely nem hagyta, hogy vége legyen az egésznek, sőt még a meghittnek induló jeleneteket is tönkretette. Ebből a szempontból tényleg megfontolandó, hogy ez a történet valójában mégiscsak a poklot hivatott-e megmutatni. A vége természetesen az, hogy kiszabadulnak, miután minden feladatot elláttak, és az őket elhagyó lányuk után mennek, hogy közöljék, minden a legnagyobb rendben van. A kislány, aki levelet is hagyott azzal, hogy a létezése okozta a válásukat, ezért elmegy, több kérdést is felvet. Elsősorban azt, hogy miért? Másodszorra pedig azt, hogy a játéküzenetet nem lehetett-e volna másképp, más történettel átadni a játékosoknak?
Objektum doboz
Természetesen ennek is, mint minden játéknak van tanulsága. Ennek az, hogy a kapcsolatban az egyik legfontosabb a kommunikáció megléte. Noha két nagyon különböző embert kaptunk kézhez, mégis egy megfelelő beszélgetéssel, elfogadással, egymáshoz csiszolódással elkerülhetők lettek volna a problémák. A gyermek szerepe is fontos volt, noha csak ritkán kaptunk betekintést ebbe a világba. Egyértelmű, hogy egy gyermekvállaláshoz vagy eléggé felnőttnek kell lenni, vagy eléggé gyorsan meg kell történnie a felnőtté válásnak, mert a játékban lévő szülőket mindennek lehetett nevezni, de felnőttnek vagy szülőnek egyáltalán nem. A felvetődő problémákat szőnyeg alá söpörték, és mindig a másikat hibáztatták. Fel sem merült egy szakember vagy segítség kérése. Az pedig főleg nem volt opció, hogy elismerjék a hibáikat. Ez talán a végén néhány ponton megjelent, de csak minimálisan.
Az alkotók tervezik a második részt is elkészíteni, ráadásul olyan pletykák is felröppentek, miszerint hamarosan érkezik a filmes változata is. Filmnek egyébként jó is lehet a maga humorával és szituációival, hiszen elég jól működött ez anno is. A második rész már inkább aggodalommal tölti el az embert az első rész után, de megjegyezném, hogy rengeteg rajongója van a játéknak, ugyanis a történet ellenére a változatos, elgondolkodtató feladatok és problémamegoldási kérdések nagyon jól el lettek készítve. A sajnálatos az, hogy egy ilyen történet és brutalitás mellé inkább egy pszichológust ajánlanánk a készítőknek, mielőtt piacra dobnák a folytatást. Gyermekeknek pedig még véletlenül sem ajánlom semmilyen szín alatt.
Objektum doboz
Írta a Magyar Hírlap
