Mi okozta annak a kémszervezetnek a kudarcát, amely 1960-ban Argentínából elrabolta a háborús bűnös Adolf Eichmannt, az európai zsidók deportálásának fő szervezőjét, Uruguayban megölte Herberts Cukurst, a rigai hóhért, akit ugyancsak ugyancsak háborús bűncselekményekkel vádoltak és számos más nácit likvidált Dél-Amerikában.
A Moszad levadászta az 1972-es müncheni olimpiai játékok alatt izraeli sportolók ellen elkövetett gyilkos merénylet elkövetőit, végzett a különböző palesztin szervezetek több vezetőjével, iráni atomtudósokat robbantott fel Teherán központjában. A Moszad sok mindent tett azért, hogy Izrael ellenségei ne tudjanak ártani hazájának.
Éppen ezért érthetetlen, hogy ez a szervezet most teljes kudarcot vallott, legfeljebb csak halvány sejtései lehettek arról, hogy a Hamász valami „nagy dologra” készül Izrael ellen.
A fő kérdés, hogyan sikerült a Hamásznak teljesen titokban tartani az Izrael elleni támadást? A hírszerzési hiba olyan, mint egy repülőgép-baleset. Soha nem csak egy dolog romlik el, hanem sok minden egyszerre hibásodik meg, amelyek összeadódnak és katasztrófához vezetnek. Most is ez történt.
A Moszad már régóta beépült a különböző palesztin szervezetekbe, ott „informátorokat toborzott”, akik rendszeresen tájékoztatták az aktuális fejleményekről. A „vakondok”, most azonban nem jelezték előre a Hamász akcióját. Ennek két oka lehet. A beépített emberek nem tudtak az akcióról, mert csak néhány beavatott Hamász-vezetőnek volt tudomása erről. A másik lehetőség, az informátorok lebuktak és a Hamász tett róla, hogy ne léphessenek kapcsolatba megbízóikkal. Van még egy harmadik köztes lehetőség is, a besúgók lebuktak és a Hamász „visszafordította” őket, hogy megtévesztő és félrevezető információkat juttassanak a Moszad központjába.
Minden estre az biztosnak látszik, hogy a 2005-ös izraeli kivonulás Gázából, illetve az a tény, hogy a Hamász 2007-ben teljesen eluralta az övezetet, alaposan meggyengítette a Moszad „emberi erőforrásait”. Amir Avivi, nyugalmazott izraeli tábornok azt mondta, hogy a Gázában személyes támogatás nélkül az izraeli biztonsági szolgálatok egyre inkább a technológiai eszközökre támaszkodtak. Véleménye szerint viszont a gázai fegyveresek megtalálták a módját, hogy kikerüljék ezt a technológiai hírszerzést, így Izrael nem kapott teljes képet szándékaikról. Pontosabban fogalmazva kapott, de ez a Hamász jól felépített megtévesztő taktikája volt.
A terrorszervezet tudta, hogy a Moszad hol, melyik telefont hallgatja le. Egymás közötti beszélgetésekben elhitették, hogy ők is a párbeszédben és a diplomáciai megközelítésben érdekeltek. Éppen ezért az izraeli biztonsági intézmények az elmúlt években egyre inkább a kormányzásban érdekelt szereplőnek látták a Hamászt, amely a gázai gazdaság fejlesztésére és a kétmilliós lakosság életszínvonalának javítására törekszik. Avivi szerint ez a téves elképzelés vezetett oda, hogy háttérbe szorult az a tény, hogy a Hamász, változatlanul Izrael megsemmisítését tűzte zászlójára.
Izrael az évek óta tartó gázai blokád miatt meggyengültnek vélt Hamászt nem tekintette képesnek egy ilyen mértékű támadás megindítására. Sokkal inkább tartotta veszélyesnek az Irán által támogatott síita libanoni Hezbollah terrorszervezetet.
Ehhez kapcsolódik az a feltevés, hogy Izrael nem ismerte fel a Hamász találékonyságát. Pedig pont a Moszad az a kémszervezet, ahol az általuk kiválasztott ügynök felvételi követelményeinek sorában első helyen szerepel a találékonyság. Viktor Ostrovsky, egykori izraeli ügynök erről így ír a Moszad szolgálatában című könyvében: A felvételi során azt a feladatot kaptam, hogy Tel-Avivban egy találomra kiválasztott emeleti lakásba – ahol otthon volt egy idős hölgy – jussak be, majd a kezemben egy pohár vízzel jelenjek meg az erkélyen. Ostrovsky sikeresen oldotta meg a feladatot.
Úgy látszik, hogy a Hamász is épített a találékonyságra, mert a The Washington Post szerint Izrael nem ismerte fel az ellenfelének kreativitását. David Miller, az isztambuli iszlám és globális ügyek központjának tudományos főmunkatársa ennél is tovább megy, mert szerinte, nagy kínos Izrael számára, hogy a Hamász képes volt elhagyni Gázát és több mint 10 izraeli katonai állomást és mintegy 20 települést lerohanni.
Figyelembe kell venni egy másik tényezőt is. A Hamász szűk körű, vezetői garnitúrája, azok, akik tudtak az Izrael elleni támadás tervéről, rendszeresen Bejrútban találkoztak az iráni tanácsadókkal, akik segítettek kidolgozni a részleteket. A libanoni főváros nem esett ki teljesen a Moszad látóköréből, de a szervezet inkább a libanoni székhelyű Hezbollahra koncentrált, valamint a ciszjordániai feszültség gócokra. Mindez később végzetes hibának bizonyult.
Feltétlenül ki kell térnünk a bonyolult izraeli belpolitikai helyzetre is, amely minden bizonnyal hatással volt a hírszerzés munkájára. Izraelben kilenc hónapig tartó komoly belpolitikai feszültség volt, elsősorban azért, mert Benjámín Netánjahu miniszterelnök igazságügyi reformot akart a törvényhozáson áterőltetni. Jellemző a javaslat elleni tiltakozásra, hogy még a tartalékos harci pilóták is sztrájkba léptek. A kormányzati munkát ez idő alatt elsősorban a belpolitikai feszültség kezelése kötötte le.
Pedig a fegyveres erők és a biztonsági szervek figyelmeztették a kormányfőt, hogy az események megosztják az ország védelmét szolgáló szervek személyzetének tagjait, ami nagyon káros a védelmi képességek szempontjából.
Nézzünk bele most a hírszerző közösségek tevékenységébe, amelyeknek munkamódszerei nem igen térnek el jelentősen egymástól. Emily Harding szerint az első kérdés, amit majd később meg kell válaszolni, hogy a Moszad figyelmeztettek-e Izrael vezetőit egy közelgő támadásra? A külpolitikai kérdésekkel foglalkozó Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) hírszerzési, nemzetbiztonsági és technológiai program igazgatója szerint ki kell derülnie, hogy ha a Moszad tájékoztatta a Hamász várható támadásáról a politikai vezetést, akkor ez a jelzés mennyire volt konkrét. Harding úgy véli, hogy a Moszad tudott valamit a készülő támadásról, ezt támasztja alá, hogy a The New York Times szerint előzetesen már értesítették a határ közelében lévő rendőrséget a Gázában jelentkező mozgolódásról, de ezt eddig ismeretlen ok miatt nem vették figyelembe. Elképzelhető, hogy azért negligálták az értesülést, mert a Moszad jelentése nem tartalmazott konkrétumokat.
A döntéshozók azt szeretik, ha a titkosszolgálatok jelentéseiben pontos adatok szerepelnek, hol, mikor, ki, milyen erővel támad.
Harding szerint ilyen „tiszta kép” a hírszerző munkában csak a legritkább esetben jön össze. E nélkül pedig a politikusok nem igen akarják vállalni a felelősséget, például egy teljes mozgósítás elrendeléséért. Tehát két gondolkodásmód ütközéséről van szó.
Jelenleg több a kérdés, mint a válasz. Viszont érdemes megjegyezni, hogy az ötven évvel ezelőtt, a jom kippuri háború kitörése előtt is hasonló volt Izraelben a helyzet. Izrael kapott figyelmeztetést az egyiptomi és szíriai támadás előkészítéséről, de Golda Meir miniszterelnök nem akarta a zsidók egyik legnagyobb ünnepét a mozgósítással megzavarni, mert nem volt meggyőződve az információ hitelességéről. Aztán hat órával az arab támadás előtt olyan helyről kaptak az izraeli hatóságok figyelmeztetést, ami minden kétséget eloszlatott. Az 1970-ben elhunyt Nasszer egyiptomi elnök veje, Asraf Marván, aki a következő államfő, Szadat idején is befolyással rendelkezett, izraeli informátor volt. Ő értesítette megbízóit a készülő támadásról.
A Hamasz majdnem pontosan a jom kippuri háború ötvenedik évfordulóján támadott, most is ünnepnap volt Izraelben, a sátoros ünnep. Kétszer ugyanaz a módszer és ugyanaz a hiba.
Írta a Magyar Hírlap
