Szalai Attila: “A név kötelez Hoffenheimben…”

Szalai Attila: “A név kötelez Hoffenheimben…”

A magyar válogatott hátvédje Törökországból igazolt Németországba a nyáron és bizakodva tekint a folytatás elé…

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

A magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila elmondása szerint nagyszerűen beilleszkedett a Hoffenheimbe, ahogyan egy online sajtótájékoztatón megerősítette:

“Örülök, hogy az első perceimet már lejátszottam. Nemrég csatlakoztam, de amit tudtam, mindent megtanultam a filozófiáról, a játékfelfogásról, és arról, hogy mit vár el tőlünk a vezetőedző és a szakmai stáb.”

A 25 éves hátvéd a múlt hétvégén a skót Glasgow Rangers ellen debütált a Hoffenheim színeiben, a 2-2-es döntetlennel záruló felkészülési találkozó 61. percben lépett pályára.

“Mielőtt ideigazoltam beszéltem Szalai Ádámmal, és nagyon jó dolgokat mondott a klubról, a felépítéséről, a stratégiájáról, és arról, hogyan zajlik itt a munka, ez nagyon meggyőző volt. Nagyon szerették itt, úgyhogy remélem tovább tudom vinni a Szalai név pozitív visszajelzéseit” – árulta el a klubváltás körülményeiről.

A középhátvéd a csapat szempontjából konkrét célt nem fogalmazott meg, csak annyit mondott, mindenképpen szeretnének nagyon erős, stabil és kellemetlen ellenfél lenni bármely rivális számára.

“Személyes célom, minden nap mindent beleadni, legyen szó akár edzésről, akár az edzésen kívüli foglalkozásokról: mentális fejlesztés, konditerem és bármely más kiegészítő dolog. Szeretnék mindenben fejlődni, minél többet játszani és a csapatomat segíteni a tudásom legjava szerint” – hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna érdeklődésére.

fociclub