Tech: Van egy pokoli bolygó a Föld közelében, ami furcsa jeleket sugároz – most megfejthették a titkát

Tech: Van egy pokoli bolygó a Föld közelében, ami furcsa jeleket sugároz – most megfejthették a titkát

Az 55 Cancri e felszínén nappal 2247, éjszaka 1127 Celsius-fok van, miközben a vulkánok forró, szénben gazdag gázokat lövellnek ki magukból. A bolygó emiatt villoghat annyira furcsán.

Az első szuperföld, amit a csillagászok felfedeztek, az 55 Cancri e nevű volt. Az égitestre 2004-ben találtak rá, és hamar kiderült róla, hogy viszonylag közel van hozzánk, csupán 40 fényévnyire. A Földnél mintegy nyolcszor nagyobb tömegű égitest azonban nem a közelségével hívta fel magára a figyelmet.

Az égitest egyik legérdekesebb tulajdonsága a tranzitjele. Ez az a fényességváltozás (fényességcsökkenés), amit a Földről lehet észlelni, amikor az 55 Cancri e elhalad csillaga előtt, kis fogyatkozásfélét hozva létre.

A planéta a Föld-Nap távolság alig 2 százalékára kering a csillagától, így azt 17 óra leforgása alatt kerüli meg. Emiatt gyakran fordul elő, hogy az égitest úgy helyezkedik, hogy a Földről nézve kitakarja a csillaga fényének egy részét.

Van, hogy a bolygó nem bocsát ki látható fényt, máskor viszont vakítóan fényes. Infravörös tartományban azonban folyamatosan látható az égitest, a jel erőssége változó.

© NASA Goddard Space Flight Center / Chris Smith (KRBwyle)

Hogy mindezt mi okozza, arra a Coloradói Egyetem tudósa, Kevin Heng állított fel egy elméletet. Az arXiv preprint szerveren megjelent tanulmány szerint mivel a bolygó nagyon közel van a csillagához, a belsejéből a vulkánokon keresztül forró gázok távoznak, amelyek légkört formálnak.

A planétán extrém körülmények uralkodnak. Mivel közel van a csillagához, a nappali oldalán 2427, míg az éjszakai oldalon 1127 Celsius-fok van. Ez így már túlságosan nagy eltérés ahhoz, hogy az égitest megtartsa a légkörét, arról nem is beszélve, hogy a csillag a közelségével folyamatosan rombolja azt, így nem is maradhat fenn sokáig.

Ez a kettősség vezet ahhoz, hogy a bolygó furcsa jeleket bocsát ki a Föld felé – legalább is Heng szerint. Elméletét a James Webb űrteleszkóppal történő alaposabb megfigyelés igazolhatja vagy cáfolhatja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG