Vádat emeltek egy tunéziai férfi ellen Belgiumban

Vádat emeltek egy tunéziai férfi ellen Belgiumban

MH/MTI
2023. október 26. csütörtök. 19:46

A napilap beszámolója szerint az 1979-ben született tunéziai állampolgárságú férfival szemben terrorizmussal összefüggésben elkövetett merénylet és merényletkísérlet vádjával, valamint terroristacsoport tevékenységében való részvétel miatt indítottak eljárást.

A gyanú szerint a Lamjed K. néven azonosított férfinak köze lehet a két svéd állampolgár halálával végződött múlt heti terrortámadásban használt, AR-15 típusú félautomata fegyverhez, illetve részt vehetett a támadó, Abdesalem Lassoued által használt gépfegyver szállításában.

Mint közölték, a múlt heti brüsszeli terrortámadást követően indított nyomozás keretében, az illetékes a vizsgálóbíró által kiadott elfogatóparancs alapján két belgiumi városban, Tongerenben és Tervurenben tartottak házkutatást. A gyanúsítottat végül a Brüsszel elővárosának számító Tervuren egyik otthonában tartóztatták le szerdán.

Kedden Párizsban vettek őrizetbe két tunéziai állampolgárt a brüsszeli merénylettel összefüggésben. Az illetékes ügyészség szerint az eljárás fogja feltárni, hogy a két gyanúsított milyen kapcsolatban állt a brüsszeli merénylet elkövetőjével, a 46 éves tunéziai származású iszlamista támadóval, Abdesalem Lassoueddel, aki 2011-ben megszökött hazája egyik börtönéből, ahol 26 éves büntetését töltötte.

Lassoued 2011-es szökése óta Norvégiában, Svédországban, Olaszországban, illetve Belgiumban folyamodott menekültstátuszért, de mindhárom országban elutasították. 2021 óta kitoloncolási végzés hatálya alatt állt, amelyet azonban soha nem hajtottak végre. A támadót múlt kedden lelőtte a belga rendőrség.

Az üggyel kapcsolatban négy embert vettek őrizetbe csütörtökön Franciaországban, de kettőt szabadon engedtek.

Írta a Magyar Hírlap