Tech: Azonnali korlátozást vezetett be az USA, nem kaphat Kína mesterséges intelligenciát támogató processzorokat

Tech: Azonnali korlátozást vezetett be az USA, nem kaphat Kína mesterséges intelligenciát támogató processzorokat

Az Nvidia szerint október 17-e óta tilos olyan processzorokat szállítani Kínának, Iránnak és Oroszországnak, amelyek a mesterséges intelligenciát támogatják. A tiltás első körben 30 napra szól.

Az Nvidia szerint az Egyesült Államok kormánya nemrég felszólította a céget, hogy azonnali hatállyal függessze fel a mesterséges intelligenciát támogató processzorok exportját Kínába. A korlátozást október 17-én kellett volna bevezetni, és 30 napra lett volna érvényes – írja a BBC.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Biden-adminisztráció újabb exportkorlátozásokat vezetett be a mesterséges intelligencia fejlesztésével és működtetésével kapcsolatos technológiákra. Ennek eredményeként az Nvidia majdnem 60 milliárd dollárt, vagyis körülbelül 21 909 milliárd forintot veszített értékéből. Az FBI ezzel egyidőben arra figyelmeztetett: elindult az új hidegháború.

A korlátozás egyébként nemcsak Kínát, de Iránt és Oroszországot is érinti. Az Nvidia az amerikai tőzsdefelügyelettel azt közölte, hogy a cég termékeire világszerte olyan nagy a kereslet, hogy a korlátozás nem fogja jelentősen befolyásolni a cég bevételeit.

A kínai hatóságok egyelőre nem kommentálták nyilvánosan a döntést, ugyanakkor az ország külügyminisztériuma szerint a korlátozások sértik a piacgazdaság és a tisztességes piaci verseny érdekeit.

A BBC azt írja, a mostani döntés azokat a kiskapukat igyekszik bezárni, amiket a 2022 októberében bevezetett korlátozások nyitva hagytak. Akkor a Biden-adminisztráció olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek akadályozták Kínát abban, hogy csúcstechnológiákhoz jusson hozzá. Ezek az Egyesült Államok szerint az ország hadseregét erősítik, különösen a mesterséges intelligencia terén.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG