Georgiában már készülnek az atomháborúra

Georgiában már készülnek az atomháborúra

MH/MTI
2023. október 20. péntek. 11:22

A georgiai kormány az illetékes intézményekkel közösen részletes tervet dolgozott ki, amelyet egy térségbeli nukleáris háború esetén alkalmaznának – közölte Grigol Liluasvili, a Georgiai Állambiztonsági Szolgálat vezetője pénteken újságírókkal.

„Önök számára ismert, hogy a fennálló kihívások nem zárják ki a nukleáris fegyverek alkalmazását. Nem az országunkra gondolok, hanem a régió egészére. A kormány vezetésével, az illetékes ügynökségek és az állambiztonsági szolgálatunk részvételével kidolgoztunk és jóváhagytunk egy cselekvési tervet, amely szerint minden ügynökségnek van forgatókönyve, amelyet meg kell valósítanunk, ha bekövetkezik a legrosszabb” – mondta.

Hozzátette azt is, hogy az egészségügyi minisztériumnak konkrét terve van a gyógyszerek tartalékolására és az emberek gyógyítására, valamint a légoltalmi helyek kialakítására. Liluasvili ugyanakkor leszögezte, hogy nukleáris csapás esetén a bunkerek alkalmatlanok lehetnek a feladatra.
 

Írta a Magyar Hírlap