MH/MTI
2023. október 18. szerda. 13:55
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte: ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak. „Ez nem fenyegetés” – szögezte le Putyin.
Szólt arról is, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba.
„Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört” – jelentette ki.
Mint mondta a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása „hiba”,
amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.
Írta a Magyar Hírlap