Marko cáfol, Andretti–Ferrari? – keddi F1-es hírek

Marko cáfol, Andretti–Ferrari? – keddi F1-es hírek

Kezdjük egy Red Bull-os csomaggal: egyes pletykák szerint politikai harcok zajlanak a bikák F1-es alakulatánál, ám Dr. Helmut Marko cáfolta, hogy Christian Horner ki akarná tenni őt. A tanácsadó elmondta: szerződése van, és majd ő fogja eldönteni, hogy mikor fog visszavonulni a sportágtól – bővebben itt.

f1-marko-redbull_2

Sergio Perez kapcsán a napokban felmerült, hogy visszavonulhat az idény végén, most azonban a mexikói arról beszélt, hogy még legalább három-négy évet tervez az F1-ben. Eközben Nico Rosberg viszont Alexander Albont látná szívesen a helyén a Red Bullban. Jacques Villeneuve szerint pedig épp a mexikói produkciója mutatja, hogy nem a Red Bull, hanem Max Verstappen verhetetlen és domináns idén.

A másik fő téma az F1-ben természetesen továbbra is az Andretti. Egyfelől olasz sajtóértesülések szerint felmerült, hogy azok után, hogy a Renault-val kötött előszerződésük lejárt, a Ferrari nyitott lenne egy motorpartneri szerződésre velük annak fényében, hogy az Audi érkezése miatt a Saubert amúgy is elveszítenék – bővebben itt.

Szintén az Andretti kapcsán beszélt arról Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, hogy azért nem lenne bölcs dolog a létszámbővítés, mert bár most anyagilag stabilnak tűnik az istállók helyzete, alig pár éve a koronavírus-világjárvány megmutatta, mennyire ingatag lábakon áll ez.

f1-michael-andretti_1

S ha már Haas: az amerikai istálló nemcsak egyedi festéssel, hanem komoly újításokkal is érkezik a hétvégén esedékes hazája nagydíjára, amelytől sokat várnak Steinerék – részletek ide kattintva.

De nemcsak a Haas érkezik fejlesztéssel Austinba, hanem a Mercedes is: Toto Wolff szerint a 2024-es autó szempontjából is fontos a módosított padlólemezük. A csapatvezető emellett először beszélt Lewis Hamilton és George Russell ütközéséről is – a nyilatkozat itt olvasható.

Mindeközben Lance Stroll viszont épp arra tett utalást, hogy az Aston Martin az újítások révén vált nehezebben vezethetőbb autóvá, s ez okozhatja a küszködését.

Természetesen egyúttal hoztuk a már emlegetett F1-es USA Nagydíj hétvégi menetrendjét is, kiegészítve a MotoGP Phillip Island-i programjával – ide kattintva találjátok a programot.

f1-alpine-katar_1

Az Alpine kapcsán eközben napvilágot látott, milyen sztársportolók állnak a 200 millió dollárral beszálló befektetői csoport mögött: közöttük van a négyszeres majorbajnok és korábbi világelső golfozó, Rory McIlroy, az olimpiai bajnok és kétszeres nehézsúlyú világbajnok ökölvívó, Anthony Joshua, valamint Juan Mata és Trent Alexander-Arnold futballista.

A nemzetközi autósportokat illetően is történt néhány dolog. A TCR Világdöntőről például kiderült, hogy jövő március 1-3. között rendezik majd Portimaóban – részletek itt.

Eközben az F1 Academy is kiadta a 2024-es versenynaptárát, amelyben hét helyszín szerepel, s immár egytől-egyig a Formula-1-es nagydíjak betéteseményei lesznek a női széria futamai: Dzsiddába, Miamiba, Barcelonába, Zandvoortba, Szingapúrba, Katarba és Abu Dhabiba kísérik el a száguldó cirkuszt.

A WEC kapcsán pedig arról érkezett hír, hogy a Glickenhaus 2024-ben már nem áll rajthoz a Hypercar géposztályban: a minigyártó szerint az érkező gyártóóriások miatt már nem éri meg nekik a projekt.

formula.hu