Nem indokolt a terrorveszély-fokozat megváltoztatása Magyarországon

Nem indokolt a terrorveszély-fokozat megváltoztatása Magyarországon

MH/MTI
2023. október 17. kedd. 18:32

A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása – állapította meg keddi ülésén a Terrorellenes Koordinációs Bizottság.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden azt közölte, hogy a koordinációs bizottság ülésének összehívását Hajdu János TEK-főigazgató a bizottság elnökeként az október 7-én Izraelt ért támadás, valamint a magányos elkövetők által Európában végrehajtott terrorcselekmények miatt kezdeményezte. Az ülést az állandó tagok és meghívottak részvételével tartották.

A bizottság a jelenlegi terrorfokozat hatályban tartására tett javaslatot a belügyminiszternek – olvasható a TEK közleményében.

Írta a Magyar Hírlap