Itthon: Közlekedő Tömeg: Gyávaságból zárnak be napok alatt mellékvonalakat

Itthon: Közlekedő Tömeg: Gyávaságból zárnak be napok alatt mellékvonalakat

A MÁV és a közlekedési minisztérium az ellenállást akarja elkerülni a pár nap alatt végrehajtott vonalbezárásokkal, van olyan érintett önkormányzat, ahol mindenki szabadságon van.

Alig egy hete, múlt pénteken ismerte el a MÁV és Lázár János, hogy augusztus elsejétől tíz mellékvonalat bezárnak – soha nem látott gyorsasággal, 10 nap alatt. A menetrendek tegnap, öt nappal a vasútvonalak bezárása előtt kerültek nyilvánosságra – ennyi ideje van tehát a vasútvonalak használóinak tudomásul venni, hogyan tudnak majd közlekedni jövő héttől.

A kapkodásnak megvolt az oka: a szintén a mellékvonalak leépítésére 2020-ban bevezetett, majd megbukott járványügyi menetrend hallatlan tiltakozásokat indított el az érintett térségekben – emlékeztet közleményében a Közlekedő Tömeg egyesület.

Az egyesület szerint hogy a helyi polgármesterek és országgyűlési képviselők tiltakozását, valamint a médiavisszhangot elkerüljék, idén a nyár közepén, rekordidő alatt verik át a mellékvonalak bezárását – van olyan település, ahol a teljes önkormányzat szabadságon van, miközben megszüntetik a vasútvonalukat.

Olyan vonalakon is megszűnik a vonatközlekedés, ahol a közelmúltban fejlesztések zajlottak:

  • Július 31-én fejeződik be a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal Nógrádszakál és Ipolytarnóc közötti szakaszának júniusi villámárvíz utáni helyreállítása, mely során a teljes vasúti pályát újjá kellett építeni. A vasútvonalat másnap bezárják.
  • A Mátészalka-Csenger vasútvonalon jelenleg is zajlik Csenger vasútállomásának felújítása. Az állomás forgalma a vasútvonallal együtt keddtől megszűnik.
  • A Dombóvár-Komló vasútvonalon másfél éve került bevezetésre egy napi 2 helyett 5-6 pár vonatot tartalmazó menetrend, míg Csenger térsége közvetlen debreceni kapcsolatot kapott – ennek megfelelően mindkét vonalon emelkedett az utasszám. Most mindkét vonalat bezárják.

Az „átgondolatlanság és a dilettantizmus” most is abszurd helyzetekhez vezet – véli a Közlekedő Tömeg. A MÁV által a minisztériumi ukáznak megfelelően „gyorsnak” és „kényelmesnek” hazudott vonatpótló buszok és a vonat menetideje között számos helyen pár perc a menetidő-különbség, míg Tiszaújváros felé 17, Komló felé 24 perccel nő a menetidő. Utóbbi helyen gyorsjáratokat is indítanak a vonatokat kiváltó lassú buszok kiváltására – a jelentős teljesítménytöbblet következtében az olcsóbbnak beállított buszos pótlás sokkal drágább lesz, mint a vonatok közlekedtetése.

HVG