Az EWTN katolikus televízió stúdiójából október 19-én este 18 órakor kezdődik a Charta-est közvetítése, amelynek gerincét Szabó Palócz Attila – korábban lapunk munkatársa – Utazások apósommal című kötete adja. A program résztvevői: a szerző, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész,Surján László, a Charta XXI. Egyesület elnöke, Dobrotka Ágnes, a Charta XXI. Egyesület alelnöke, Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, valamint Simon-Palov Judit műsorvezető.
Szabó Palócz Attila a zentai születésű, 2004 óta Budapesten élő író, költő, újságíró művében apósa képeslap gyűjteménye elevenedik meg. Ezáltal részesei lehetünk nemzetünk határmódosítás nélküli egyesítésének, megérezzük a táj egységét, és rokonszenv ébred bennünk a térségben élő emberek iránt.
Elsősorban a egykori Osztrák–Magyar Monarchiának azon részeiről van szó a kötetben, amely hazánk jelenlegi határaitól északra, illetve délre esnek, Krakkótól Szarajevóig és Prágától Karlócáig. De szerepelnek a Monarchián kívül eső városok is, mint például Varsó, Nándorfehérvár, Podgorica. A fő hangsúly persze a Felvidéken és a Délvidéken van.
A szerző a Magyar Írószövetség tagja, rendezett színdarabokat, írt verset, újságcikket, regényt, több színművét bemutatták. Tavaly megjelent verses kötete kétnyelvű, hiszen chartás szellemben fontosnak tartja, hogy térségünk nemzeteinek kultúráját kölcsönösen megismerjük.
Surján László szerint a könyv azt adja meg az olvasónak, amit egy őrült világ tönkre akar tenni, a gyökerek megtartó erejét és a tájba való beágyazottságot.
A programon az érdeklődők személyesen is részt vehetnek, vagy követhetik a televíziós csatorna közvetítésén az eseményeket. A helyszínen a kötet megvásárolható.
Írta a Magyar Hírlap